Roffla vízesés

Graubünden Svájc legszebb része.Lakosainak kemény élete volt, de még így sem tudták a létfenntartást biztosítani. Sokan kivándoroltak, visszatérve meg bevetették tudásukat, pénzüket a szülőföld felvirágoztatásához. A gyönyörű engadini házak, de a Roffla vízesés is erről beszél.

Volt egy kis vendéglő a régi út mellett, míg aztán megépült az autópálya, amivel együtt járt a látogatottság erős csökkenése. Hazajött épp az Amerikába kivándorolt legény, a család ifjú tagja és nagy vállalkozásba kezdett. A hegy belsejében lezúduló vízesést láthatóvá kell tenni, mondta és úgy is tett, sokéves munkával egyedül robbantotta a kőfalakat, építette az utakat. Mindenki őrültnek tartotta, de így van ez sokszor a sikeres emberekkel. Híressé vált, a történetét én is egy látogatásom alkalmával olvashattam a vendéglő kiállításán.

Utak

Tavaszvárás.....

A szeretet soha el nem fogy

Kinyitottam a kincsesládámat s egy szellem szabadult ki onnan, aki megkérdezte: mit keresel, kit keresel? Segítek neked eligazodni ebben a káoszban, egyedül elvesznél benne. Hálásan becsuktam a szemem, igazat adtam neki. Húztak a múlt mély kútjába a lapok, levelek, félve vettem kézbe őket, elfelejtve időt és helyet. A valódit és hamisat megkülönböztetni nem volt nehéz, gyűltek a kupacok személyekhez, időhöz kötve, firkált cetlik éppúgy, mint gondos betűkkel megírt gondolatok, érzések. Hányan nincsenek már, hányat elfelejtettem, hányszor veszítettem, mikor azt hittem, hogy nyertem.

Szellem, segíts, hol kezdjem? Hát, azzal a levéllel, amit nem találtál meg! jött a bölcs válasz.

"A szeretet soha el nem fogy", ezt 7 nyelven írta nagyapám születésnapomra. (Ö 13 nyelvet tanult hangyaszorgalommal, elérhetetlen ideál marad bölcs rendíthetetlensége.) Gyöngybetűkkel írta ezt az idézetet, mint aki ebbe sűríti élete tapasztalatát amerikai magányából (San Diegoban, ami nem volt messze tőle, ugyanebben az időben töltötte  Márai Sándor élete utolsó éveit).

Míg ezt a levelet kerestem egy aprócska kép került kezembe. Egy öreg fa előtt alig egy évesen nagyapám karján ülök csuda komolyan, figyelve fényt, árnyékokat. Finom mosoly a hatvan körüli arcon, ami csak nekem szól, hisz a világ lángokban állt, de Budakeszin még összejött a család a szeptemberi napos délutánt együtt tölteni. A pillanat varázsa érezhető ezen a képen, az árnyékokat nem éreztük fenyegetőnek, tudtuk, hogy a szeretet soha el nem fogy, elkíséri őt 6 év múlva Svájcba, 8 év múlva Amerikába, ahol 36 év után Californiában találkozni fogunk.

A hosszú életről

Mindenki hosszú életű akar lenni, de senki sem akar megöregedni. Szükségünk lenne olyan elképzelésekre, amelyek azzal a tisztelettel és intelligenciával közelítik meg  az élet utolsó fázisának értelmét, ahogy az megérdemli.
A hosszú élet nem a gének, az életet meghosszabbító orvosi technika vagy társadalmi tényezők kényszere, hanem az emberi karakter megerősödését szolgáló idő, amire szükségünk van.
Az élet közepén ér el sokakat a krízis (midlife crisis néven ismert), melynek kérdése:
előbbre jutok e abban a folyamatban, hogy azzá váljak, aki vagyok?
Tehát az illúziók elvesztése okozza a fő problémát.
Ez a félelem késztet (többek között)  kozmetikai operációkra. Félmillióan hagyták csak 1996-ban arcukat operáltatni az USA-ban. Az operációk eredménye?
"Arcom, amit a tükörben látok, azt tükrözi, amit látni akarok, így mindent elfogadtam, ami vele jár".
Mintha az arc kicserélhető lenne egy új, javított gyártmányra, ami nem csupán fiatalságot, hanem a normának jobban megfelelő elképzelést is megvalósít.
A depressziók az operációk után világossá teszik, hogy a  lélek a változást, az individualitás elvesztését gyászolja. Egy arc az valami befejezetlen, alakuló mű, aminek semmi köze más arcokhoz, egy egyedülálló alkotás.
Az öregkort nem elég a biológia felől megközelíteni, hanem a lélek felől megérteni és felfedezni.

Létezésünk nem csupán a testnek van alárendelve, hanem karakterünknek is, amely meghatározza, alakot ad nevünknek, történetünket viseli, azt az egyedet, aki  "én" vagyok.
A pszichoanalízis alkalmazása  óta beszélünk stagnáló és korlátolt karakterfejlődésről, vannak gyermekkori karakter zavarok. Mivel a teljes kifejlődés csak későbbi időben történik, hogy  lehessünk , akik vagyunk, sokáig kell élnünk.
Öregedés, egy alapvető félelme lett egy egész generációnak. Hatalmas összegeket adnak ki az öregedés okainak felkutatására, megakadályozni közeledését, mint valami betegségét. Mégis, az elkövetkező évek témája a fejlett országokban a lakosság elöregedése.
Ha a karakter nem csupán a személyes tulajdonságok, mint szokások, erények, gyengeségek gyűjteménye, hanem aktív erő, akkor az öregedés mögött a bölcsesség  nyilvánvalóvá válik.
A működésképtelenség mögött talán az van, hogy nem találunk működési teret az öregeknek?
De van élet a produktivitás , pénzkereső foglalkozáson túl is.

Cigikarrierem története

Ma visszaálmodtam magam főiskolai hallgatónak, aki épp egy vizsgaidőszak zárt osztályának tekinti a Parlament épületét és ott tölti minden napját a kényelmes székeken, asztali lámpa világánál, jegyzeteit gyűrve , húzogatva, ahogy azt illik.A hosszú asztalnál ott ültek a többi egyetemek válogatott lányai, legényei, ha valaki hiányzott, annak vizsgája volt éppen, erről a dohányzóban folyt aztán a megkönnyebbülés szóáradata. A dohányzóba a "belépőjegy" a cigi volt, én meg nem dohányoztam. Így aztán társadalomból kiszorítottnak éreztem magam, főleg azután, hogy egy magas, nagyon csinos fiú ült egyszer velem szemben, aki elegáns mozdulattal vette elő Munkás cigijét és tűnt el kis pihenésre a nagy ajtó mögött.

Másnapra beszereztem a "belépőjegyet" a kiváltságos szakaszba, megpróbáltam zavaromat leküzdeni és úgy tenni, mintha .... Este viszont kóruspróba volt, ahol ismerősök közt akartam folytatni a frissen elkezdett  cigarettázást, amit egyből kiszúrtak rám támadva: "Te dohányzol? Egyáltalán nem illik hozzád!" Visszanéztem enyhe melankóliával, aztán kinyomtam a cigit és azt mondtam: "igazad van!" Máris kezdődhetett a "leszokás", teljesen problémamentesen.
Azért életem későbbi fázisaiban  történtek elhatározások, amikor valódi függőségeket kellett megszüntetnem, és nem esett sosem nehezemre, mindig tiszteletben tartottam az értelmes indokokat és az akaratomat:)))

A múlt feldolgozása

|2009. okt. 22.

 A levelesdobozt kiürítettem, tartalmát szépen elteszem iratgyűjtő mappákba, már amit nem tudok eldobni. De most tovább olvasni kegyetlenség lenne, inkább néhány saját kézírású cetlit olvasgatok. Ma kettöt idézek ezekből. Giovanni Pascolitol a múltat illetően először az eredetit, majd az értelemszerű fordítást. (Talán létezik versformában is?)

Il Passato Rivedo i luoghi dove un giorno ho pianto

 un sorriso mi sembra ora quel pianto 

 Rivedo i luoghi dove ho gia sorriso..

 Oh! come lacrimoso quel sorriso!

A múlt Viszontlátom a helyeket, hol egykor sírtam

 mosolynak érzem ma e sírást                   

Viszontlátom a helyeket, hol mosolyogtam... ................, 

. Ah, mily könnyes lett az a mosoly! 

 A másik cetli újabb keletű és nem huszonévesen jegyeztem fel, mint az előzőt, de azért biztatásnak kitűnő.

 "Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen. Az Igaz Ember nem menekül a múltjától, bármilyen sötét volt is, mert kudarcaiból lesz hatóanyag, vereségeiből diadal, tragédiái érlelik naggyá." 

 Alatta a szerző: Müller Péter