Sajnos Szondi Lipót munkàssàgàt elhallgattàk az én időmben, később tudtam csak egy részt belőle megismerni. Ma éjjel tovább gondoltam az alapgondolatot, hogy alkalmazni tudjam arra a csalàdra, amelyikbe beleszülettem. A kérdés örök: mennyire hatàrozza meg életünket, hogy milyen géneket örököltünk és milyen példa formàlta ezt tovàbb.
Ismert tény volt, hogy apai nagyapàm ovta volna fiàt a pàrválasztásától. De apàm makacs volt, nem engedett. Tudta, nem lesz egyszerű. A harcot a hàzban, ahol laktunk két rokon vivta tovàbb: apàm nővére és anyàm nénikéje. Nehogy màr kimaradjunk ebből ök kivàlasztottàk, melyik gyerek kire "ütött".
Az eredmény nem maradt el. Hugom igyekezett teljesen megfelelni a róla alkotott véleménynek, bennem erősítette a függetlenség és bizonyítás vàgyàt.
Visszatekintve egy hosszú élet utàn, ez a felismerés segít megérteni húgomat. Az én egyedüllétemet is igyekszem gyümölcsöztetővé tenni abban a nyugalomban, ami egyedül képes feldolgozni mindazt a sok élményt, amit az élet hozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése