Alkalmazkodni kell

 Vannak, akik ugy gondoljàk, hogy csak az a helyes, ha a màr jol bevàltat, kiprobàltat szabad tenni, gondolni, érezni.  A hüség jualmàt vàrjàk cserébe, hogy valaki megsimogatja a buksijukat és mondja: derék.  Közben körülöttünk a vilàg màst sem tesz, mint vàltozik, akàr tetszik, akàr nem. Aztàn  a csapbol is az folyik, hogy klimavàltozàs van, amiröl az ember tehet.  Vita kizàrva. Mit kell tenni a tuléléshez, nem téma.  

Nekem mindennapos feladat.  A sétàim idöpontja este, reggel volt a nyàr kezdetén, aztàn este is höség lett és reggel annyi dolgom akadt, hogy a séta itt is kimaradt.  A legbiztonsàgosabb a kellemesre hütött  szobàmban, akkor màr csak a mozgàshiàny megoldàsàrol  kellett a fejem törni.  Miért nem sétàlhatnék én itt benn is zenei alàfestéssel, vagy egy tv adàs megtekintése közben.  Esetleg egy szobabicikli? 

Végül megrendeltem a jàrogépet, de nem volt ez sem egyszerü, mert a visszaigazolàsban az àllt, hogy mivel egy emberrel szàllitjàk, segitenem kell.  Ez kiverte a biztositékot, felhivtam a céget: lemondom a megrendelést, segiteni pedig nem fogok. A telefonàlàs  eredménye, hogy inkàbb jön 2 ember, de ne mondjam le.  Holnap itt lesz  a masina, akkor sétàlok, amikor nekem tetszik.

A mai bejegyzésem  az 1111.-ik ! Ennyit összeirkàlni!!!!!

Még 12 nap!

Ma megvette  Berni fiam a vasúti jegyeket, tudhatom, mikor fogadhatom és tervezhetek közös programokat.

Nekem a legszebb az lenne, ha mindig itt lenne, de sajnos nem tudok neki nyugdíjas àllàst adni, aztàn miből élne, ha màr nem gondoskodhatok róla. Tehàt marad az örökös búcsúzás. Ràadàsul a visszaútra nem kapott fekvőhelyet az éjszakai jàratra, pedig úgy gondoltuk, szeptember màr nem főszezon.

Van egy olyan ötlete, hogy jövőre a rábízottokkal ide jönnének nyaralni, de erről majd akkor írok, ha màsoknak is tetszik elgondolàsa.

A nyugdíjig még 11 éve van,  nem ígérhetem, hogy addig tudok vàrni, de kizàrni sem lehet.  Előfordult màr a csalàdban. Nagyapàm 94 évesen fogadott Californiàban, két évvel halàla elött. Csodàlatos talàlkozàs volt  közel 40 év utàn.  1948-ban, én írni tanuló apróság voltam és a talàlkozàsunk idején az enyémek voltak 10 év körüliek.

A sors könyvénél nincs érdekesebb regény, jó benne lapozgatni.

Mi közük egymàshoz?

A 100 évesnél is öregebb kávédaráló immàr bemutatta, hogy még mindig hasznos , mert ugyan nem kàvét, de màkot daràlt ma a nudlihoz. A régi mák daráló màr nincs meg, az oràkig tarto màkdaràlàs  a beiglihez lezàrult. Ma a jo öreg nudli jutott eszembe, hogy ne csak prézlis legyen, de màkos is. Egy kis adagot  màkot talàltam és 5 perc alatt kész volt vele az ősi szerszàm. 

 

Mi a valóság, ki tudja?

volt egyszer régen egy kis faluban hat vak ember. Nem látták soha a napvilágot, így a tárgyakról, élőlényekről, a körülöttük lévő világról is csak többi érzékszervük alapján alakították ki saját képüket. Egy napon egy elefántot hoztak eléjük, és megkérdezték, hogyan is nézhet ki szerintük. Odamentek hát a hatalmas állathoz, és mindannyian megérintették.

„Nahát! Az elefánt olyan, mint egy oszlop.” – szólalt meg egyikük, aki az állat lábát tapogatta meg.

„Nem, nem, inkább olyan, mint egy kötél.” – mondta a másik, aki a farkát fogta.

„Szerintem inkább olyan, mint egy vastag faág.” – szólt a harmadik, aki az agyarát tapogatta.

 „Nincs igazatok, az elefánt úgy néz ki, mint egy hatalmas legyező.” – állapította meg a negyedik, aki az állat fülét fogdosta.

„Dehogy! Az elefánt olyan, mint egy nagy fal.” – szólalt meg az ötödik vak ember, miközben az elefánt oldalát tapogatta.

„Szerintem viszont mindannyian tévedtek, mert az elefánt cső alakú.” – vélte a hatodik, aki épp az ormányát fogta.

Amit a vak emberek nem értettek meg, az az, hogy míg az igazságot keresték mindannyian, annak csak egy-egy részletét ismerték meg, és az alapján alkották meg véleményüket.

Félelmetes és gyönyörű

 

Fiam felhőket fotózott, amit én is megnézhettem, Annyira tetszene ezek a felhők, hogy sokkal többet mondanak, mint csupàn égi színjátékot. Egyszerre itt van minden, a szelíd, a vad, a vidàm és a bús.  Még sokszor meg akarom nézni, ezért hoztam ide, hogy beszélgessek vele.

A Balaton a fiam szemével

 

Nem véletlen egybeesések

 Az augusztus  a szomorúság honapja.  Férjem halàlànak 16,  apàm halàlànak13, évfordulója.  Ezekkel egybeesik hogy a balesetem egy éve úgyszintén ebben az idöben történt, ami megvàltoztatta az életemet. Elötte a korom eszembe sem jutott, azóta annàl többet, hiszen semmi sem tart örökké, sem a fàjdalom, sem az élet.   Megtanulni ebben a fàzisban, hogy a segítséget el kell tudni fogadni, mert  ellenkező esetben a teljes függőség fenyeget: bevonulni egy intézménybe, aminek a nevét sem akarom mondani.. Vagy itt szenvedni el a sok vàltozàst, ami az élet minőségét rontanà. 

A gyàsz és a veszteségek honapja ez, de tanit bölcsebbé lenni, ami az  értelmes dolog, ami egy hosszú élet utàn megtörténhet.  Fiam làtogatàsa  nem engedi, hogy a búbánat eluralkodjon rajtam, az ö öröme a kertben és Keszthely  felfedezésében  engem is  àtsegit  a nehezén.

Vendégvàràs és szüret

Nem írhatom, hogy  jön nagyfiam, de ö az elsőszülött , igy eleinte ez igaz volt. Csak pàr rövid nap lesz itt, otthon vàrja a hat cicàja. Közülök való Tabi is, aki itt nőtt apróságból félelmetes kisoroszlànnà. Dorka igy mondanà, nekem ö egy forrófejű kamasz, aki nem mindig bír magàval. Most a kertben folyik a gyomirtàs, és a szüret hogy ne ezzel kelljen kezdenie, és jusson idő màsra is.  

 

A  hatalmas termés, amit ajàndékba kaptam a kerttől.