Ma van àdvent elsö vasàrnapja. Milyen vàrakozàs ez, töprengtem a kamillàs gözben, amit ma harmadik napja lélegzek be hàromszor naponta. Az idös kor nem vàrakozik ujra, hisz màr minden volt egyszer. De egy egy ünnep elött mégis vàr a lélek egy féle örömre. Talàn csak egy emlék elevenedik meg, talàn egy felfedezés, amire most jön rà.
Karàcsonyra megleptem magam, erröl akarok most irni.
A csemeték még ovodàskoruak sem voltak, mikor a sedruni lakàsban szép idöket töltöttünk. A Rhätische Bahn sinei a hàztol nem messze kötötték össze az alpesi àtjàrot Oberalp-ot, a Kanton fövàrosàval Chur-al. Vidàm làtvàny volt a kis piros vonat, màr messziröl làttuk, mikor a völgybe kanyarodott, majd megàllt az àllomàson. Meglàttam egy hirdetést, hogy ez a privàt vasuttàrsasàg a kedvelöinek ajànl néhàny hasznos kedvességet. Meleg sapkàbol sosincs tul sok, föleg ha az a sapka piros és rajta a svàjci kereszt meg a vasut röviditése a disz. Aztàn egy forralt borhoz valo csésze, amit szintén kivàlasztottam. Végül egy kalendàrium a vonat utjànak legszebb tàjképeiböl, minden honapra egy. Ilyen idötàjt évente minden kedves csalàdtag és ismerös kapott tölünk kalendàriumot, ami egyben a karàcsonyi ajàndék is volt. Most màr csak magamat lephetem meg vele. Biztos vagyok benne, hogy ahànyszor rànézek majd mindig tàmad egy kis belsö mosoly az emlékekért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése