Így is ráz, úgy is ráz

A törzsközönség már várta, mikor a szomszéd kocsi ajtaja kivágódott és a vonat újságárusa elrikkantotta magát. Nem az újságok nevét sorolta, hisz csak egyféle volt neki, hanem a leginkább igaznak érzett és derültségre okot adó életfilozófiát adta tudtunkra alkohollal, cigarettafüsttel kevert kora reggeli kábulatban, mindenki számára érthetően: "így is ráz, úgy is ráz!" Kedves  ember volt, az ingázókból élt, akik ápolatlan külseje mögött felfedezték a filozófust, elbeszélgettek vele szívesen, még azt is tudták, hogy a lánya orvostanhallgató. Csak vele volt teljes a létszám, senki nem szállt be másik vagonba, mintha erre magasabb hatalmak kényszerítették  volna a tatabányai gyors utasait, akik friss diplomával így próbáltak a főváros közelében maradni, ahol otthon voltak ugyan, de pesti állást még csak meg sem próbálhattak megpályázni. 
Mivel telt az idő ? Thomas Mann Varázshegyét olvastam, kiterjedt levelezést folytattam és néha elbeszélgettem, megfigyelőként éltem, aki pontosan tudta, ez csak egy rövid felvonás lehet, a színpadot akkor hagyom el, amikor annak itt az ideje, hiszen csak a változás állandó és közben: "így is ráz, úgy is ráz".

Hermann Hesse: Lépcsők Ahogy a virág hull, s ifjú öreggé lesz: a maga idején borul virágba minden erény és bölcsesség, az élet minden lépcsője, s nem tarthat örökre. A szív a lét minden hívó szavára legyen kész, hogy búcsúzzék s újrakezdjen, mert így tud majd csak más, újabb körökbe belépni bánat nélkül, bátorsággal. És olyan varázs él mind a kezdetekben, Amely megvéd s élni segít szavával. derűsen lépjünk ki terekből terekbe, ne válasszuk egyiket sem hazánknak, a világszellem nem köt, nem határt szab, de kitágít, lépcsőkön fel, emelve. Alig miénk az otthon biztonsága egy életkörben, már a petyhüdés jön: csak ki mindig kész útra, indulásra, szabadulhat a bénító közönytől. És úgy lehet, hogy a halál órája is új terek felé küld megifjulva. Hív bennünket a lét szava mindig újra... Fel hát szívem: búcsúzz új gyógyulásra! (Keresztury Dezső fordítása)