Augusztus végén este

Esti fényben a kedvencek, elől az ezüstfenyő, háttérben a szomorúfűz.

A fiatal almafa mögött a nyírfa és a beözönlő napsugarak nagy békességre tanítanak.

A dió hamarosan elhagyja  a zöld burkát.

A fiatal almafa sokat szenvedett, de azért megmutatta szépségét.

A tél melegét jelentik a fáskamra kincsei.

Amadeus pihen a napon.

A szeder is csak mutatóba hozott néhány szép gyümölcsöt, de jövőre!!!!

Elnyíltak a rózsák is, így is szépek.

Csodálatos íze van, csak érjen be ez a pár körte!

A nyári cirmos alma egy szép darabja.

Telihold

Prológ

Mindig a lehetetlent próbálni, hogy magamat jobban megismerjem határaimmal együtt. Erről szól a 17 nap, ami úgy érzem meghatározó szerepet kap életem további alakulásában. Mindenkivel történnek különös dolgok, de nem ez a kaland lényege, hanem ami utána jön.Mit kezdek egy betonúton csipogó kis élettel,amelyik épp kibújt a tojásból és a viharos szél, eső sodorta látószögembe. Először csak valami védettebb helyet kerestem neki, de aztán összeszedtem magam és egy kosárkában helyeztem el a házban. Akkor már nem volt visszaút. Felelős lettem egy életért, mint Saint Exupéry kis hercege, aki felelős a virágért, amelyik az övé. Forró kis teste a tenyeremben lüktetett, teljesen kiszolgáltatva nekem, odafigyelek e rá, vagy nem. Éjjel az ágyam melletti éjjeliszekrény fiókjába tettem, hogy egy percre se legyen messze tőlem. Az első éjjel 3 óratájt nagyon kihűlt, még nem tudtam, hogy vattába kell pakolni, akkor életben marad. Az etetése sem volt egyszerű, hisz azt se tudtam milyen madárka, magokkal vagy rovarokkal él e? Minden hibámat megbocsájtotta és szépen gyarapodott, napi 1 grammot, de csak a második héttől mértem.
A boldogság a meditációval függ össze, a lenyírt fűbe ültem és tartottam a kezemben, ahol szívesen aludt miközben én gyönyörködtem benne. Csőrét az ujjaim közé fúrta, megnyugodott, nem csipogott, pihent. De már első perctől feltettem a kérdést, miért döbbentett meg annyira az ismerős érzés, hogy ez a kis lény átlátszó és végtelenül sebezhető. Visszaemlékszem arra a megállapításra, hogy csak azt vesszük észre másokban, ami bennünk is megvan.  Így van ez pontosan. Magamat éreztem a saját tenyeremben. Az, hogy gondoskodok róla boldoggá tett, elfogadtam és szerettem magam minden szívverésében, bizalmában, türelmében. Más vagyok, annyi minden veszített a fontosságából, a létem pedig akár kis társamé, egy hajszálon függ. Kicsit vele haltam meg, épp akkor, mikor nem vittem magammal. Pedig előtte éjjel szörnyűt álmodtam, amit nem tudtam megfejteni. Fokozottan kellett volna vigyáznom....persze, most minden ilyen "kellett volna" fölöslegesen gyötör, amit szívesen felejtenék.
Érzékenyebb lettem, pedig sosem gondoltam volna, hogy ebben hiányom van. Ha hallom kinn a madarakat becsukom a szemem és  a nagy koncertben hallom az én kis verebem csipogását is.

Az élet ilyen törékeny

Ma reggel a betonúton láttam meg. Kiesett a fészekből, nem tudtam mást tenni, felemeltem. Minden tudás és remény nélkül. Átlátszó, törékeny, lüktető élet a kezemben.
Azt hittem, majd érte jön az anyja, egy fa alá tettem előbb az árnyékba, de nem történt semmi, csak a kis madárka rugdalta magát a fűbe, ahol gyíkok és hangyák vártak védtelen áldozatukra.
Gondoltam, szomjas lehet, fültisztítóval közelítettem csőréhez, míg észre nem vette, hogy valami történt. Legyeket fogtam, majd kis grízt főztem neki, éhesen tátotta hatalmasra csőrét, a pálcikát majdnem leszívta a torkára. Álmában repül, szárnyait verdesve, emésztése is működik. Holnap megyek és lisztkukacokat veszek, ha igaz, amit egy nálam többet tudó mondott, ezen él. Bár sikerülne életben maradnia! Ha igen, itt lesz róla később is kép. 

Csak három nap telt el, a ma reggeli kép róla ez.

Ma reggel is hatalmasra nyitott csőrével üdvözölte a napot.

Egyre merészebben, gyorsabban mozog, a kezemre mászik ügyesen.

A hatodik napon már igazi kis kamasz, aki rengeteget mozog, nő a tolla mindenütt és állandóan jár a csőre...

Egy hét elteltével már szépen tollasodik és tátja a csőrét állandóan

A tizedik napon

Csak 2 hét telt el és ma először szemlélhettük a fűben ugrálás örömeit. 

Reggeli napfényben

Rózsák és eperszüret a kertben

Svájci utazás

Megérkezésemmel egyidőben  kisütött a nap és elindultam a községet körbejárni. 

Mindenki azonnal észreveszi, hogy akik itt élnek, azok nagyon szeretik ezt a helyet, teljesen függetlenül attól, hogy őslakosok, vagy idetelepültekről van szó. A legkisebb részletekig minden harmonikusan összeillik a táj, az épületek, a növények.

A régi templom a domb tetején, mintha őrködne élők és halottak felett, hisz a temetőkertet szépen látogatják a hívek a mise után.

Gyönyörű onnan a kilátás a szőlőkre és a Rhone -ig tartó síkságra.

Nagy focimeccset láthattam, unokám csapata 5:0-ra győzött azon a szombaton.

A nap hőse, legalábbis nekem....

Másnap az elsőáldozók bevonulását fotózhattam. Előttük a város fúvószenekarát hallgathattuk, akik katonás rendben vezették a kis csoportot az ünnep színhelyére.

Francia Svájc után a hosszú út Kelet Svájcba, ahol barátnőmmel a Walenseehez mentünk kicsit pihenni, beszélgetni.

A tópart még üres, de nyáron itt szabadtéri előadások folynak, idén a My fair Lady-vel, előző években a Heidi színjátékkal a tó csodás látványával a háttérben.

Ahova a szívem visz

Tudom, a szépség megítélésével óvatosnak kell lenni, hisz ahány ember, annyi elképzelés van róla. Annyit azért szabad mondani, hogy nekem egyike a legszebb utcáknak kerek egy világon, ahol a nagyfiam lakik, francia Svájcban. Vissza vissza térek mindig látogatóba félévente, hogy a lelkem megnyugodjon: minden a helyén van.