Édenkert

Csütörtöki örömök

Ma a fél hetes szemetes zajával egyidőben az ugyancsak csütörtöki visszatérő esemény, a piac jutott eszembe.  Aztán hagytam magam leghűbb olvasómtól ihletni, aki előszedte pár évvel előbbi  szombaton írt beszámolómat, amit melankóliával vegyes örömmel szemlélgettem.
A hatalmasra nőtt töklevelek alatt már csábítóan ehető főzelékrevaló lapul, de egy tökgyalum az nincs sehol. Irány a csütörtöki piac Tamásiban. A mézes standot persze nem hagytam ki, ott egy majdnem druszámmal ápolok szívélyes kapcsolatot. Míg kicseréljük mindazt, ami a lelkünket örömmel vagy bánattal tölti, megveszem a legnagyobb műanyag kannát a legfinomabb termelői akácmézzel. Az ő piaci napja már meg van mentve, a kincs komoly ára és súlya az én vállamon, de ez egy jó befektetés életben maradáshoz, már apám is így tudta.
A meggyfán még mindig roskadozik a sötétre érett cigánymeggy (remélem emiatt nem kerülök rossz hírbe, de nem hallottam még romameggyről). Ha már itt tartunk, tegnap szokásos látogatását tette Juliskám, aki CSAKIS nekem mondja el minden búbaját, időnként soha vissza nem térülő hitelkérelmeit nagy szeretettel és megértéssel kezelem, noha nem mindig tagadom meg a bennem élő pedagógust...Őszinte találkozások ezek, hatalmasakat nevetünk. A gesztusait, szavait még csak meg sem próbálnám utánozni, pedig roppant hatásosak, egy két pityergés is a nagy színjáték része, s ahogy a keresztnevem mondja két kezét összecsapva, az égre tekintve! azt míg élek nem fogom felejteni.
Szelíd tempóban, 90km/órával haza (mert most már mérik autóból is a sebességet) de minek is a rohanás, ebéd van tegnapról.
Fiacskám beszámol, hogy nyugaton a helyzet változatlan, továbbra is esik az eső. Hozzáteszi, hogy javulás már várható (ezt az optimizmust! hanyadszor mondja már ugyanezt!)

Illatok, ízek

 A levendula virágai már a házban illatoznak. Most a feldolgozás következik, sok jó ötletet kaptam, de a legfontosabb, legismertebb a ruhásszekrénybe, párnám alá helyezett kis zacskók készítése lesz. A teáról és legalább egy levendula süteményről sem mondok le.

 A fekete ribizli és meggy dzsem piros tetejű kis üvegekben várja a telet.

 A kovászos uborka új recept szerint most 3 napig érik, aztán eldöntöm, valóban jobb e a réginél.

A boldogságról

Nincs még egy szó, amelyik gyakrabban hangzana el a kívánságlistákon, érdemes utánagondolni, mit is jelent. Kellemes érzésnek tartják manapság, ami szerencsés emberek osztályrésze.
Ezzel szemben állnak az ókor filozófusai, akik szerint szó sincs érzésről, hanem egyensúlyról.
A boldog ember derűs. Nem tévesztendő össze a vidámsággal, ami jön és megy, tehát csak hangulat kérdése.
A derű sokkal több, élet tartás. Ebben az ellentétek is benne vannak. Tehát egy tartós állapotról van szó minden tényezőjével, nem csupán szárnyalás, de alapvető beleegyezés a pozitív és negatív pillanatokba, életigenlés. Ebbe belefér a kétség is. A valóban jó és derűs ember képes az adott helyzetből a legszebbet kihozni, ez a boldogság művészete.

Ha erőt gyüjtök

Előfordul, hogy keresem magam és nem találom, ilyenkor kilépek a mindennapjaimból és az unokákban gyönyörködve megfeledkezek a hiányaimról. Íme a legkisebb, akinek ez a születésnap határt jelentett az iskolába lépéssel. Az öntudat és a vele járó öröm sugárzik a szeméből. Hálás szívvel nézegetem, máris jobban érzem magam.

A középső unoka erejéből is néha feltöltődök. Ez a hatalmas erő nekem egyenlő az életörömmel, amit a mozgásban kifejez. Ebből kéne minden nap meríteni.

A legnagyobb gondosan és szépen végzi a házi feladatot, ahogy azt ő magától elvárja minden külső beavatkozás nélkül.  Már nagyfiú, aki tudja, hogy rajta nagyon sok múlik. A kamaszkori lázadások előszelét azért már éreztette az otthoni védettség tudatában.

Bodzaszüret

A cseresznye is beérett, legalább egy tányérral megmentettem az éhes seregélyektől...

Májusi körutazás Svájcban

 Zürich Felföldre érkezésem után mindig körülnézek a balkonon, elégedetten állapítom meg, hogy nagyon szép helyen lakik "kisfiam", aki 20 perces gyaloglással éri el munkahelyét.

 Autóbusszal látogattunk ebbe a közeli faluba, ahol nagy sétát tettünk. A kis templom belül is szépen renovált, egyszerűen, minden sallang nélkül, ízlésesen.

 A tájat körbe fotózva, minden beállítás különböző lenne, mindenütt a késői tavasz selymes zöldje borítja a dombokat.

 Egymástól meglehetősen messze épített parasztházak jellemzőek erre a tájra.

 A XXI. század hatalmas építkezéseit nagyobb községekben, városokban mindenütt látni, lehet kérdezni, ez meddig mehet így tovább.

 Német Svájcból francia Svájcba vitt az utam, ahol egy izgalmas focimeccsen nagyreményű második unokám rúgta a labdát.

 Nem csak focizni szeret, de a család kedvencét, Nivát is jó ölelgetni, aki ezt türelmesen elviseli.

 A nagy unoka leckeírás közben.

 Fiam legújabb hobbija a teknős tenyésztés. 

 De még sok egyéb állat, mint a képen látható minisárkány is lakik otthonában.

 A kertben a trampolin volt a kedvenc most, amin hatalmas ugrásokkal lehet a fölös energiát leadni.

 Úton francia Svájcból Kelet Svájcba a legtisztább svájci tó mellett visz a vonat, amit újra és újra kell fényképezni, épp úgy, ahogy az idegenek minden alkalommal felkiáltanak a meglepetéstől: ez itt a Walensee!

 Nagyon megtisztelő meghívásnak tehettem elsőre eleget egy nagyon jó barátnál, akinek fantasztikus otthonában készítettem ezt a képet hosszú beszélgetés után.

Barátnőmnél, aki Liechtensteinnel átellenben lakik, tölthettem az utolsó 3 napot. Együtt sétáltunk az épp lenyírt rét mellett. A Pizolnak nevezett hegy alatt laktam 25 évig, az itt a háttér.

 

Nem dicsekszem el azzal, hogy a képekkel mennyi bonyodalmam volt, azt hiszem érdemem csak annyi, hogy nem hagytam abba a kisérletezést, mig valami nem lett belőle.

A fotók színhelye Zürich felvidék, vagyis a Zürichi tótól keletre található dombos hegylánc, tavakkal tarkítva. Ide érkeztem a reptérről vasárnap este, szinte az utolsó vonattal. Mindig örülök, hogy fiacskám értem jön, mert pár átszállás tarkítja a rövid utat, hogy ne legyen unalmas. Az utolsó szakaszt így is taxival tesszük meg, mert azt mondtam én ugyan nem várok fél órát, míg a busz jön.
Az első nap a faluban történt változásokkal, a tiszteletemre sütött kenyér dicséretével, bevásárlással, és sok telefonnal telt, míg otthon nem éreztem mgam fiam legénylakásában. Átadta szobáját, amelyikben szinte Afrikában érezhettem magam, az apjától örökölt kis szobrok ébenfából, narancs vörösben izzó képek a sivatag lakóival, fali szőnyeg Tunéziából és a laza könnyedség, ahogy egy férfi a ruhatárát kezeli vidáman hatottak rám, bár messze van attól a szigorú keleti berendezési formától, ami a piacon uralkodik magasabb körökben...
Az első képen a kilátást fotóztam a harmadik emeleti ablakból. Az utolsót úgyszintén, de a másik oldalról, ahol balkon van.
A kettő közt a keddi 6 km-es sétán készült képeket látni. Egy patak folyik a jégkorszakban kivájt, több geológiai réteget bemutató "Tobel"-ben, ami vízmosta szakadékot jelent. Tulajdonképp egy tanösvény az egész út, ahol 3 tornyot építettek, még a háború előtt, aztán nem fejezték be soha. A tornyok meseszerűen hatnak, nekem a Rapunzell mese jutott eszembe, a lovag kéri a hölgyét, hogy eressze le hosszú haját, hogy azon feljuthasson a toronyba hozzá.
Nagyon érdekesek a kivágott fák maradékából faragott figurák, sok van, párat fotóztam csak, hisz erről külön lehetne egy egész képsort történetekkel továbbadni.


A virágárús házát már Wetzikonban vettem lencsevégre, ahol még pár km.-t kellett gyalogolni, mire a buszban az ülésre rogyhattam. Teljesítményemet egy apró kis lépés számoló jegyezte fel, hány lépést, hány km-t tettem és hány kalóriát fogyasztottam....ez utóbbi röhejes volt 220kcal. Egy kis fagylalt energiájából kitelik ennyit mászkálni!!!

Még 4 képet betettem, mert nehéz nekem is elhagyni ezt a szép helyet...

 

A képfelső jobb oldalán egy "Steinmännli", vagyis kőemberke, amit a hegyi pásztorok építenek hosszú nyári tartózkodásuk alatt, vagy azok a vándorlók, akik erről már hallottak és utánozzák:))

A második a három toronyból, amit nem lehetett kihagyni.

Készül az ebéd, egy családfő három poronttyal az erdő tűzrakó helyénél.

 

Még egy kép a faragványokról. de van belőlük egy tucat, egyik jobb, mint a másik.