Csütörtöki örömök

Ma a fél hetes szemetes zajával egyidőben az ugyancsak csütörtöki visszatérő esemény, a piac jutott eszembe.  Aztán hagytam magam leghűbb olvasómtól ihletni, aki előszedte pár évvel előbbi  szombaton írt beszámolómat, amit melankóliával vegyes örömmel szemlélgettem.
A hatalmasra nőtt töklevelek alatt már csábítóan ehető főzelékrevaló lapul, de egy tökgyalum az nincs sehol. Irány a csütörtöki piac Tamásiban. A mézes standot persze nem hagytam ki, ott egy majdnem druszámmal ápolok szívélyes kapcsolatot. Míg kicseréljük mindazt, ami a lelkünket örömmel vagy bánattal tölti, megveszem a legnagyobb műanyag kannát a legfinomabb termelői akácmézzel. Az ő piaci napja már meg van mentve, a kincs komoly ára és súlya az én vállamon, de ez egy jó befektetés életben maradáshoz, már apám is így tudta.
A meggyfán még mindig roskadozik a sötétre érett cigánymeggy (remélem emiatt nem kerülök rossz hírbe, de nem hallottam még romameggyről). Ha már itt tartunk, tegnap szokásos látogatását tette Juliskám, aki CSAKIS nekem mondja el minden búbaját, időnként soha vissza nem térülő hitelkérelmeit nagy szeretettel és megértéssel kezelem, noha nem mindig tagadom meg a bennem élő pedagógust...Őszinte találkozások ezek, hatalmasakat nevetünk. A gesztusait, szavait még csak meg sem próbálnám utánozni, pedig roppant hatásosak, egy két pityergés is a nagy színjáték része, s ahogy a keresztnevem mondja két kezét összecsapva, az égre tekintve! azt míg élek nem fogom felejteni.
Szelíd tempóban, 90km/órával haza (mert most már mérik autóból is a sebességet) de minek is a rohanás, ebéd van tegnapról.
Fiacskám beszámol, hogy nyugaton a helyzet változatlan, továbbra is esik az eső. Hozzáteszi, hogy javulás már várható (ezt az optimizmust! hanyadszor mondja már ugyanezt!)