2019. március 1., péntek

Idegenség,menekülés, magàny

Mi az, ami alakit bennünket és mit àll modunkban ezekre vàlaszolni?
Ha ezt az én életemben meg akarom vàlaszolni, akkor az elsö döbbenetem gyerekként az volt, hogy idegen vagyok. Szüleim születési helye màs orszàghoz tartozik, ahova még csak nem is utazhattunk, pedig magyar emberek laktak ott: Kassa, Ujvidék. Ez több volt, mint amit egy gyerek meg tud érteni, hogy a sajàt hazàjàban idegen.
A menekülés ugyszintén foglalkoztatott miota az eszemet tudom. A hàboru utàni nyomorban elöttem volt az a kis falu, ahol Nagyanyàm élt és én irtam neki levelet, hogy én szeretnék vele lenni, ott nekem sokkal jobb volt. A rozsakertjében, a dusan termö barackfànàl a kut mellett, az almafàra csimpaszkodva, a még elég ritkaforgalmu utakon kerékpàrozva az élet nagyszerü volt és szabad.
Hisz a szürke nagyvàrosban sok örömünk nem volt, napköziotthon este 6-ig, szürke betonozott udvarok az iskolàban és érthetetlen tilalmak, vasszigor.
Hova menekültem akkor? A könyveket szerettem, a valosàgtol igy lehetett elmenekülni egy màsik vilàgba.
Nagyon önàllo lettem ebben a magànyban, mindig tudtam, csak magamra szàmithatok. Sok csalodàs ezért nem volt, csak titokban, ha erröl néha elfeledkeztem és képzelödtem.
Most emlékezem, sok ember jut eszembe, akikre hàlàsan gondolok, akik megsejtették, hogy milyen nehéz lehet nekem és igen diszkréten segitettek, amikor kellett és tudtak.


3 megjegyzés: