Ma 10-kor már a fürdőben voltam. Kikerestem azt a helyet, ahol már senki beszélgetését nem érthettem, ahol észrevétlenül hanyatt fekhettem a vízben és a kellemes melegben lebegve csak a létemnek örülhettem. Szemhéjamon keresztül szűrt fény, a fülemben halkan érzékelem a talpam alatt feltörő víz buborékolásának hangját. Finoman hűs szellő simogatja arcom, boldogan veszek mély lélegzetet, teljesen súlytalan vagyok, üres és boldog. Embrionális boldogság ez.
Aztán a hazaút. Már messziről látom a fenyegető sötétséget, amibe aztán hirtelen belehajtok, az utat alig látom. Lassan vezetek, még 60km/h is sok, magasan áll a víz, néhány sárfolyam tesz még óvatosabbá.
Kis szünetet tart az ítéletidő, ahogy a faluba érek. Talán csak addig, míg a házba megyek, aztán felhőszakadás megint, döbbenten bámulok, ez nem lehet igaz. Hirtelen megindul egy koszos patak áradása a kert felső részéből, a vendégház mellett folyik el, majd elé kerül, azután a fűzfa után az utca felé fordul, a farakásnál kis vizesés csobog még fél órával később is.
Ugyanaz az elem, hol a születés, hol a halál közelségéről beszél.
Egy teljes nap története.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése