Ma ki tudja miért, szinte egyfolytában Nusi nénire gondolok, ezért félretéve minden gátlásomat, róla szeretnék emlékezni.
Ki volt ő?
Dédanyám, akit nem ismerhettem a legidősebb lány volt a Dely családban sosem volt velünk kapcsolatban, Léváról elkerült Csehországba. Annál inkább két húga, akik Budapesten mentek férjhez és Nusi néni velünk egy emeleten lakott abban a felsőerdősori házban, ahol felnőttem és 26 évig éltem.
Tehát tanúja volt szüleim házasságának, születésemnek, első lépéseimnek. Mi szemben laktunk és a lépcsőház felé menet az ő ajtója előtt kellett átmenni a széles folyosón. Sosem hagyhattam ki, hogy ne menjek be hozzá, ahol hatalmas rend és tisztaság uralkodott és a házastársak magázták egymást. Mindennek szigorúan helye volt, hisz csupán két nagy helységből állt a lakás. A konyha volt egyben az előszoba, a fürdőszoba, a spájz, a nagyszoba pedig az ebédlő, háló és nappali két hatalmas ablakkal az utcára. Cserépkályha melege áradt és finom levendulaillat Nusi néni kölnijéből.
Miska bácsi, a férje nyomdász volt, nyugdíját korrigálásokkal javította fel. Ott volt Doberdoban, abban a pokolban, amit kevesen éltek túl.Ő állítólag szimulálta a karja bénulását a sérülése után, így hazajöhetett, de nem tudom, hogy az a lelki sérülés nem volt e elég ok karja mozdulatlanságára, ami idővel megszűnt. Halála előtt, mikor már egyedül élt Nusi néni halála után, egyszer az ágy alá bújt és Doberdo miatt kiabált félelmében.....
Nusi néni nekem nagymama pótlék lett, emlékszem apró kis termetére, puhaságára, akihez jó volt odasimulni és mindent elmesélni, ami történt. Ő is sokat mesélt a nagyapjáról, aki a szabadságharcban Komárom védői közt volt és aztán mindenét elvesztette. A szép selyemre festett családi címert jóval később Rózsi nénitől, a húgától kaptam meg szörnyű állapotban összehajtogatva. A zürichi Landesmuseum restaurátorával hozattam rendbe, vajon kinek tudom én továbbadni?
De csak azzal a mondattal adom tovább, hogy az igazi nemesség a szívekben van, amit nem hallgatott el Nusi néni soha.
Így emelte a mércét nagyon magasra, hálás vagyok érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése