Villámlátogatáson voltam

Csak egy rövid hétre mentem el az alpesi otthonba, ma értem vissza a szülőhazába két napos fárasztó autóút után.

25 évig éltem abban a falucskában a Pizol lábánál,ahová felvonó viszi télen a síelőket, nyáron a kirándulókat, akik egy napos kiránduláson az öt tavas vándorlást élvezhetik, mint én annak idején ifjabb koromban tettem. Most autóval mentünk a kanyargós, egysávos úton a felvonó középső állomásáig.

Az impozáns hegysorból, amit Churfirsten-nek hívnak csak ennyit tudtam a fotózással hazahozni.

A felvonót legalább így tudom emlékezetemben megtartani. 

Vasárnapi séta ebéd után a családdal a tó partján. Az árnyékban kellemes volt, de a golfosokat nem irigyeltem, akik a közeli pályán szorgalmasan tették, amit ilyenkor tenniük kell: a labdákat ütni addig, míg el nem tűnnek..

Nekem a régi, kedves helyek látogatása sokkal szívem szerint valóbb volt. A hegyoldalban a városka felett két éles kanyar után a Szent Anna kápolnában voltam.

A látogatók egy vendégkönyvbe írhatnak, ezt nem tudtam kihagyni és magyarul köszöntem a feljebbvalónak azokért az angyalokért, akikre jó volt emlékezni ezen a helyen.

Vidám csomagolás esőben

Már csak ötször alszunk, aztán indulás korán reggel. A csomagolásnak az előre megtervezett módja, amit csodálok és szeretnék megvalósítani valószínűleg az idő haladásával átvált improvizálásba, ami félelmes, nyomasztó érzéssel jár, nem szeretem.. 
Tehát tervezek, egyenlőre öt kategóriában (vagy van ez hat is?), mind megannyi részletezéssel, nevezzük alkategóriáknak.
Első, az ajándékok doboza, hogy akivel találkozhatok annak átadhassam. Ebben az az egyedüli nehézség, hogy azoknak is legyen, akikkel programon kívül találkozok.....tehát nyugodtan beletehetek a dobozba többet.
A legnagyobb kategória az élelmiszereké. Mivel ismerem az árakat mindkét országban, igyekszem a takarékosságra. Két hűtőtáska és néhány doboz lesz megtöltve, hogy ott csak a frissen jó pékárút kell megvásárolnom.
A ruházkodás szintén problémás, mert úgy olvastam hó van St. Moritzban, ami akkor se jó hír, ha pont oda nem is megyünk.
Tehát a meleg holmi nem luxus, hanem kötelező, sapkával egyetemben... 
Gyógyszerek és tisztálkodó szerek sem maradhatnak ki.
Szerszámokat is kell vinni, hogy a falakba 14 lyukat lehessen fúrni, hogy minden a helyére kerüljön.
A laptop, telefon és fényképezőgép a feltöltőkkel szintén nem maradhat ki és a sok okmány, iratok.
Kinn esik és fúj a szél, nincs mese, pakolni kell!
A házban a festés előtti kirámolást tökéletesen véghezvinni, szintén a feladatok sűrűségét növeli, de a munkák egyben a ház őrzését is jelentik a legmegbízhatóbb kézművessel a faluból festésben és takarításban megállapodva.
Bátorság kell csak, már  Merkel is megmondta: wir schaffen es! csak ki hitte el neki????

Visszaszámlálás 2.

Az első rész óta 31 nap múlt el nem hiába. Még 12 nap és kezdődhet a hosszú út, aminek minden részletét már látom, mint egy festő a kész képet, amin már csak a finom részleteket kell kidolgozni.

Szép tavakhoz érkezünk Salzburg környékén jó 6 órás autóút után, ahol jó lesz pihenni.

Talán ebben a gyönyörű kilátásban is gyönyörködhetünk.

A svájci határ innen már nincs túl messze, ha szerencsével járunk, már kora délután megérkezünk az alpesi hazába.

Gondoskodnom kell arról, hogy a bevásárlásokkal ott se időt, se pénzt ne pazaroljak, tehát előkészítem a menütervet, sőt hűtőtáskában viszem a már elkészített ebédet.

A családdal való találkozás az első két napon lesz, ők eddig csak az üres lakást látták tavaly november végén az átadáskor. Jó lesz látni, ha elgyönyörködnek a csaknem készben.

Egy szép kirándulás is lesz a magasba, remélem ilyen szép időben!

Vonattal a Rätisch-Oberalp vonalon lenne a legjobb, sok festői látnivalóval.

Ebbe a fürdőbe is jó lesz elmenni, ha a munkával elkészülünk, a képek, szőnyeg, tükör, óra a falon megkapja a helyét és pihenésre lesz ok.

A 4 nap kevés lesz, hét végére már újra a varázslatos kertünkben leszünk a Dunántúl közepén.

Augusztusban hétköznapi gondjaim lesznek, de az ott készült fotókat nézegetni felüdülés lesz.

Hol vagytok ti régi játszótársak....

Ma arra ébredtem, hogy töprengek azon, hány éve vagyok írástudó. Még ráértem volna egy évet ezzel, mert akkor az következne most, hogy 70 éve! 

Alig tudom elhinni, pedig itt a bizonyíték: íme az első osztály fényképe 1947-48 évből.

Az első sor bal szélén nagyon komoly képpel, ünnepélyes masnival ülök a padkán. Csupa jeles bizonyítványomba csak egy jó került: írásból. Nem magyarázkodás, de tény, hogy papír és ceruza a háború utáni második évben nem volt olyan magától értetődő dolog, hiába is gyakoroltam ajtókon, bútorokon a betűrajzolást, csak méreg lett belőle.

Aztán, ahogy nőtt a copfom, úgy nőttem én is, egy év alatt már a nagyok közt állhattam, fura módon most a jobb szélen Márkus Emília tanítónéni osztályában.
Ami ezután történt, azt nem örökítem meg itt, az ötvenes évek a harmadikban kezdődtek azzal, hogy bár kitűnő lett a bizonyítványom, nem lettem éltanuló, mert nem voltam idejében úttörő, csak később, amikor már  elengedhetetlen része volt az iskolás létnek. A nélkülözés, anyám munkába menetele, a napközis nyomorúság évei még rám vártak, amit ha tehetnék, szívesen elfelejtenék. 

Hétfő hajnalán

Különösen szép a reggel, más megvilágításban látom ilyenkor a kertet. Talán az élettel is így vagyok.

Virulnak a konyhaablak előtti bokrok.

Egyetlen levendulabokorról egy kartondoboz teli lett a virágjával, van még mit levágni, de csak hűvösben éri meg.

A cigánymeggy hatalmas termését olyan öröm leszedni, hogy minden napra 2-3 kg gyümölcs kerül a házba

amiből a legfinomabb meggydzsem lesz főzve. Az elsőre lehullott sárgabarackkal együtt üvegbe kerültek tegnap. Így jó felébredni!