Sol invictus

Aranyvasárnap volt ma egy viharos éjjel után. Eszembe jutottak az órák, amikor a nebulóknak a "rauhe Nächte" (=rideg éjszakák) és a karácsony összefüggését meséltem. A leghosszabb éjszakáktól való félelem miatt kellett a gonosz szellemeket megtéveszteni a zöld ágakkal, a gyertyák, mécsesek fényével. A jó hangulathoz pedig hozzá tartoztak azok az ételek és italok, melyeket ma is sok fáradtsággal készítenek a gondos háziasszonyok.
A kereszténység előtti hit a "legyőzhetetlen nap" feltámadásában, a leghosszabb és legsötétebb éjszakák után így él tovább.

Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap

A szentély bejáratával szemben volt a kultuszkép, a Mithrász-szobor. Ez az istent lobogó katonaköpenyben és frígiai sapkában ábrázolta, amint egy fehér bika hátán ül, bal kézzel hátrafeszíti a bika fejét, jobbjával pedig belemélyeszti tőrét a bika nyakába. Körülöttük számos mellékalak is található.....

Sajnos a szentélyek használói vallásuk tanításait általában titokban tartották, így ezekre csak következtetni lehet, például a mithraeumokban talált ábrázolások és szövegek alapján – de e következtetések elég bizonytalanok. Annyi kétségtelen, hogy a kultuszképek a Nap éves látszó égi útjával és annak csillagászati „állomásaival” vannak kapcsolatban. A bikaölés feltehetőleg azt jelképezi, hogy a napisten (Mithrasz, vagy ahogy a rómaiak gyakran nevezték, Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap) megöli a bikát, a sötétség szimbólumát. Mithrász eközben a kultuszképen nem a bikára tekint, hanem hátrafelé. Ez azért érdekes, mert fehér bikát az égi isteneknek volt szokás áldozni, áldozás közben félretekinteni viszont akkor, ha alvilági isteneknek szól az áldozat. E kettősség jelzi, hogy itt az „ölés” egyúttal „életadás” is. Tudniillik ez a téli napforduló, ezután születik újra a világosság, azaz a Nap égi útján ismét emelkedni kezd. (Mithrász mítoszai, amennyire tudjuk, sokkal sokrétűbbek lehettek, mint azt itt akár csak érzékeltetni lehetne. A részletek értelmezése is meglehetősen bonyolult.

 Az érdeklődő sok adatot találhat erről pl. a következő könyvben: Mithras és misztériumai, szerk. László Levente; Kairosz Kiadó, 2005.)

A napistenek, így Mithrász születését, illetve a sötétség feletti győzelmét híveik természetesen megünnepelték. Az ünnepre a téli napfordulókor került sor. Ezt annyira fontosnak tartották, hogy még évszázadokkal később is megünnepelték – a keresztények is. E nap hajnalán kivonultak a szabadba, várták a napkeltét, és imával, énekkel, esetleg áldozattal ünnepelték a megújult fényt.