Ma emailt írtam a bariholmi nevűeknek, ki tudja kapok e vàlaszt. Ha nem, kénytelen leszek megtanitani a jobb làbam balnak tekinteni és úgy jàrni tanulni, de közben melegben lesz bárány szőrmébe burkoltan.
Belerázódtam ezekbe a hévizi utakba is, amelyeknek célja az izületek fàjdalomait enyhíteni. Sokat fejlődött a technika, mióta legutóbb igénybe vettem, sokat kell tanulnom, mi hol van, milyen szokàsok uralkodnak az egyes kezelő helyeken. Az első hét 3x3 alkalmazàsa utàn tudom, hogy meg lehet szervezni és beiktatni eddigi napi elfoglaltsàgaimba ezt az újdonságot is. A vasàrnap éppen arra is jó, hogy a naptàramba a pontos "menetrend" bekerüljön, mindenhova pontosan érkezzek és az itthoni tennivalók se maradjanak el. Kaptam figyelmeztetést családtagoktól, hogy a covid miatt bölcs dolog maszkot viselni kinn, főleg, ahol sokan vannak. Sajnos nem szűnt meg ez a rémség sem.
Kaptam egy gimis osztálytárstól, miutàn elolvasta a Summa summarum bejegyzésem olyan hozzászólást, hogy kimaradt a "szép éneklés" az összegzésből. Az also kép 1959 ben készült és Zsuzsa mellettem àll a legfelső sorban, ahol a harmadik én, negyediknek ö látható.
Elgondolkozni is fölösleges, mi lett volna belőlem, ha nem éneklek., mert annyira hozzàm tartozó dolog, mint a kezem, làbam. Talàn ezért nem említettem a blogbejegyzésben sem.
Most a 8.ik X utàn, màr csak belül énekel bennem valami. Eszembe jutnak a kórus művek, amiket mind kívülről tudtunk. A rend kedvéért tartottuk a kottàt az orrunk elött. Megnyertük a díjakat a versenyeken, a fesztivàlok állandó vendégei voltunk. Csodàlatos évek voltak. Mennyivel boldogabbak lennének az emberek, ha énekelnének. De lehet, hogy ez adottsàg, akkor meg azért végtelenül hàlàs vagyok.
.jpg)
Nagy szeretettel gondolok mindenkire, aki életemben fontos volt szàmomra .
Legyen a ràjuk való emlékezés szimbóluma.
Nagyon ősi növényfaj. Közeli rokonai, amelyek levele már hasonlított a mostani páfrányfenyőéhez, mintegy 270 millió éve, a perm időszakban fejlődtek ki. A modern ginkgo a paleogénben jelent meg. Élő kövület, aminek nincsenek közeli rokonai.
A páfrányfenyőkövület-felfedezések megmutatják, hogy a mezozoikus korszak óta a nedves, mérsékelten meleg éghajlatok alatt élt. A jégkorszakot is túlélte.[1]
A jégkorszakot rokonai közül egyedüli fajként vészelte át Kínában. Ott ismerték meg az európaiak, ezután gyorsan kedvelt dísznövénnyé vált. Európába 1758-ban hozták be Kína Csöcsiang tartományából, ahol templomkertekben találták meg.[2]
Mára természetes élőhelyein veszélyeztetett fajjá vált, viszont a 18. század óta kedvelt díszfa, számos kertészeti változattal.
Az új, filogenetikus osztályozás a páfrányfenyőknek (Ginkgophyta) önálló törzset hozott létre; ennek egyetlen ma élő faja a Ginkgo biloba.
20-35 méteresre nő meg, egyes példányai Kínában 50 méter fölé magasodnak. Fiatalon karcsú és kevéssé elágazó, később a kúp alakú korona kiszélesedik. Az ágak már fiatalon is erősek, vastagok, hegyesszögben felfelé törnek, csak később terülnek szét. A hosszúhajtások egyenesek, messzire nyúlnak, a vörös rügyben végződő törpehajtások télen különös külsőt kölcsönöznek a csupasz ágaknak. Kérge barnásszürke-sötétbarna, mélyen repedezett vagy hálósan barázdált, felfelé haladva a növényen egyre vékonyodik. A törzsön bütykök találhatók.
A hosszúhajtásokon csavarvonalban, egymástól messze, a törpehajtásokon 3–5-ös csomókban elhelyezkedő, kb. 10 cm hosszú levelei bőrszerűek, legyező formájúak. Erezetük villás, a levéllemez középen mélyen bemetszett. A feltűnően puha, hosszú szárú levelek világos- vagy középzöldek, ősszel élénksárgává válnak, majd lehullnak, néha már 1–15 nap alatt.
A hímivarú növények porzós virágai sárga, hengeres barkákban fejlődnek, általában a törpehajtásokon. A nőivarú ginkgók termős virágainak száma 2-3, a szél porozza be őket. A szabadon álló, világoszöld, ovális magkezdemények igen aprók. A csonthéjas termésre emlékeztető magvak húsos magköpenye érés közben szürkészöldről aranysárgára változik. A termés vajsav-tartalma miatt kellemetlen szagú, ezért közterületekre általában a hímivarú példányokat ültetik át (a növények ültetés előtt nem szelektálhatók nem szerint).
Érdekesség, hogy csak 25-30 éves kora után fordul termőre, viszont legalább 1000 évig él.
.jpg)
Kétlaki, lombhullató. A betegségeknek, kártevőknek ellenáll, a szelet, hókárt jól tűri. A városokban gyakori füstgázokat (kén-dioxid, nitrogén-monoxid stb.) minden más fánál jobban tűri. A radioaktív sugárzás különböző fajtáinak is ellenáll: 1945 augusztusában a Hirosimára ledobott atombomba hipocentrumától számított 1,6 km-en belül mindössze hat súlyosan sérült, de életképes fát találtak – mindegyik páfrányfenyő volt.
Az egyik leghosszabb életű fa; ezer évesnél idősebb példányai is ismertek. Kezdetben lassan nő, de később „belelendül”. Fényigényes. A mély rétegű, üde talajt meghálálja, de kevesebbel is beéri.[3]
A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2020. december 6.)
Levelei flavonoidokat (kvercetint, kempferolt) és terpenoidokat tartalmaznak. A terpenoidokat a ginkgolidok (diterpén-laktonok) és a bilobalidok (szeszkviterpén) képviselik.
