2017. szeptember 12., kedd

Eladtam a gitáromat

Tudom, hogy ennek így kellett történie és mégis.....

Minden egyes tárgy, amitől megválunk, tanuja életünk egy egy részének, ezer kép és érzés köt hozzá. A tudat eldönti, hogy ami fölöslegessé válik, azt oda kell adni olyannak, aki használni tudja.
A valós tér amiben mozgunk a korral beszűkül, már nem tudjuk kitölteni, elevenné tenni. Ez egy általános szabály.

A gitárral életem nagyszerű időszaka kezdődött el, mikor egy két év után a magyar diploma mellé egy svájcit is kaptam, aféle továbbképzésnek is nevezhetném. Mivel az éneklés nélküli iskolai órát el sem tudom képzelni, ahhoz bátorító kíséretként a gitár jutott eszembe. Elkezdtem órákra járni és hamarosan már tudtam a szükséges akkordokat, nagyobb becsvágy nem is élt bennem, hisz közel 50 évesen kezdődött a kaland.
Egyik látogatásomon vettem egy spanyol gitárt Magyarországon.
A képen láthatót, amit nagyon megszerettem.
Eszembe jut a vizsga órám és a későbbi sok vidám éneklés a tanítványokkal, de a kedvenc darab is, ami szintén ehhez a hangszerhez kapcsolódik, Rodrigo komponálta. íme egy részlet:



https://www.youtube.com/watch?v=X9DOtuPLqNI&index=1&list=RDX9DOtuPLqNI






A zene megmarad, az emlékek is, csak a tárgyak hagynak el szép sorjában.



2017. szeptember 9., szombat

Macskaszállítás repülővel

Tulajdonképpen csak novemberben akartam az év utolsó svájci látogatását megtervezni, de egy hónappal előbbre kellett hoznom, mert nem egyedül repülök, hanem a térdemen egy apró kis cicával.

Igyekeztem minden információt beszerezni és a meglévő jegyem időpontját is idejében megváltoztatni. 
Zürich repülőterén vár majd fiam, hogy átvegye a kis szomáli kislányt, aki remélem nem fogja a nyávogásával megőrjíteni a többi utast. 

Talán sikerül a rákövetkező 3 napban mindent elintézni, ami az utazásaim célja és az én két otthon hagyott szépségem kibírja a nélkülem zajló életet. 
Íme a legfrissebb képeikből:




2017. augusztus 30., szerda

Kórustalálkozó

Közeledik szeptemberi éves találkozónk Budapesten, előkerestem egy régebben írt beszámolómat, és lélekben készülődök már. Ezévben nagy fájdalommal értesültünk másodkarnagyunk Nógrády Laci haláláról. Nem is tudom, hogy nélküle milyen lesz, hisz a közös énekléseket legutóbb is ő vezette. Nagyon hiányozni fog.


Minden évben megrendezik a volt egyetemi és főiskolai hallgatók kórustalálkozóját Budapesten. A kórustagoknak az ifjúságot az éneklés, a közös sikerek, utazások jelentették. Annyi fáradságos próba eredménye nem maradhatott el, nálunk a lelkesedés és teljes azonosulás azzal, amit előadtunk sosem hiányzott.
Mennyi erő és hang kellett ahhoz, hogy napi 8 óra tanítás és 4 órás vonatozás után este még hetente 3x próbáltunk és 3 órát még tudtam énekelni.
A külföldi utakon a sok elismerés és díjak nagyon segítettek sok sérelmet, bajt elfelejteni. A barátságok, amik ott szövődtek, egy életre megmaradtak, még a ma olyan szomorú megosztottság idején is.
Szervezőink közül az egyik (talán a lelke az összejöveteinknek) elérte a 75. évet, megható volt, hogy egy kissé giccses, könnyes dalt kívánt, a "szeressük egymást gyerekek!" , amit megértett mindenki pártállásra való tekintet nélkül.
Videókat néztünk, próbát tartottunk tegnap is, mint régen, sőt egy új művet is betanultunk a 80. életévébe lépett másodkarnagyunk tiszteletére, aki aktívan részt vett, mintha közben nem múlt volna el az idő, meghatódva, mosolyogva, energikusan.

Képtalálat a következőre: „nógrádi lászló karnagy”

A közös ebéd mellett a büffé bizonyította a "lányok" kreativitását, szeretetét egymás és a sütemények iránt, míg a "fiúk" üvegeket cipelhettek a mulatós (gondolom befejező) idők hangulatának emelésére.
Mit mondjak még? Voltak szomorú pillanatok is, de számban nem csökkentünk a tavalyihoz képest. Inkább a betegségek figyelmeztettek, hogy örömmel szabad csak élni, egymás iránti tiszteletben, megbecsülésben.
P.s.
Ma pihenésképp Borgátán voltam...ott is sokan voltak.....

2017. augusztus 28., hétfő

Schauteppich


 Ha a kép tetejét nézem, mintha magasból nézném a világot, holott csalfa tükröződés az egész egy kis pocsolyában, ami a "Schauteppich" tisztítása közben lett. A kánikulában is vannak kellemes munkák. Ilyen a szőnyegmosás magasnyomásúval. Állok a puha, nedves gyapjún és nézem, ahogy a piszok tovasodródik.
Hogy miért "Schauteppich"? Csaknem 40 éve volt, hogy tunéziai szabadságunk idején egy szőnyegkereskedő üzletébe látogattunk, aki ezt egy mozdulattal elénk tárta és büszkén mondta: "Schau, Teppich!" (nézd, szőnyeg!). Aztán a közepébe ültetett, és készültek a fotók (az elsők erről ), majd kis tanakodás után beleegyeztünk, hogy hamarosan otthonunkat fogja díszíteni. Aztán jöttek a költözések, a szőnyeg hűségesen követetgészítettemt. Mosva sosem lett, csak most, mert ekkora hely és hőség Svájcban sosem volt ( csak a magasnyomású gép). A szőnyeg "kistestvére" már 2 éve sorra került, tudtam, hogy egy kézi csomózású szőnyeget nem lehet csak úgy szétverni, erős és hűséges, túlél bőven engem is. Addig is jobb a nyaranta szép tiszta lesz.
Kiegészítettem egy most készült képpel ezt a pár éve megírtat.
Nem a bejárati úton, hanem a kerámia padlón fekszik, miután innen
sok minden "visszavándorolt" Svájcba, gondoskodik a nagy szoba meleg hangulatáról, semmi hiányérzetem nincs. 

2017. augusztus 20., vasárnap

Ünnepi kenyér

Egy ünnepnek akkor van értelme, ha tisztában vagyunk előzményekkel, jelentőségével, vagyis ismerjük az ünnepeltet.
Tanítványaimnak igyekeztem a szimbólumok nyelvét közelebb vinni. A kenyérrel különösen szép volt foglalkozni, mert az utolsó órán minden gyerek résztvehetett a sütésben, aztán boldogan vitte haza az eredményt. Éreztük az illatát és tudtuk, hogy az élelem az élet fontos része, amit szeretünk és tisztelünk.
 



Ebben az újrakezdésben benne van minden, amit akkor heti rendszerességgel csináltam. Az eredmény igazolta a bátorságomat.

2017. augusztus 16., szerda

Készülődnek a nagy útra

Szomorkás örömmel figyelem a fecskék búcsúzását.

Reggeli napfény kis helyen, de jól elférünk
Felirat hozzáadása
 Macskajáték nagy egyetértésben


2017. augusztus 15., kedd

Ferragosto Pannonia közepén

A cím nosztalgikus, emlékezés a római vakációra 1965 augusztusában, ami az ifjúkor szimbóluma lehetne. Itt összefonódik a kert gyümölcseivel, az élet gazdag ajándékaival annyi év után.
Nekem a világ legédesebb körtéje. Remélem a termés beérik, mielőtt lehullanának és talán sikerül tárolni is egy ideig.
ty
Ennek a paradicsomnak íze, illata van, semmiképp nem hasonlítható a vásároltakkal. Reméljük, hogy még sok paradicsomlét tudunk eltenni.

Aristid szembenéz a veszélyekkel, még a fotózás is érdekli, pedig én csak a hancúrozásukat akartam megörökíteni Dorkával.