Utazások a kórussal 2.rész

Az érettségit a főiskolai évek követték, de igazi változást az Egyetemi Kórussal átélt évek szereztek az utazásokkal. Minden évre jutott egy, Torinóval kezdődött. A képen Savonában ismerkedek a tengerrel a felejthetetlen kórustalálkozók koncertjei után.

A harmadik utazás Arezzoba hatalmas győzelmet jelentett, 4 díjat vittünk haza és a vele járó összeget utazásra költöttük, eljutottunk Nápolyig, Capriba is hajózva. A kép a verseny utáni csodás hangulatban készült, ahol alig tudtam elhinni, ami történt.
Következő állomások: Róma, Nevers majd Zürich

A Szent Péter Bazilika előtt

Ostiában, ahova Rómából a hőség elől menekülnek a lakosok, sajnos fürdőruha hiányában csak a homokban üldögélhettem....

Zürichben a legszebb kilátóhelyen hagytam magam az Óváros házaival fotózni.

Budapesten a magyar családdal ünnepeltük a polgári esküvőt.majd

Zürichben 3 hónap múlva, mikor a hivatali eljárásokat befejezve megkaptam az engedélyt a kiutazásra, az egyházi esküvőt a svájci rokonság körében.

Így kezdődött. 1.rész.

Miért adtatok fekete sapkát a gyerekre, kérdezte drága Mamikám, aki nem látott ugyan jól, de ekkora hajat, amivel születtem, elképzelni sem tudott. Ebből elfogadható frizurát sem akkor, sem azóta nem tudtak a fejemre erőltetni, ezt idővel meg kellett tanulnom.

Eltekintve a Mosoly Albuma giccses felvételi stílusától (amit itt sikerült lepleznem), szeretem ezt a képet, mert nagy figyelmet árulnak el a kicsit ázsiai jellegű szemek, az alig egy éves apró embertől.

A bombázások elől menekültünk Mamikához, ott béke volt és gyönyörű kert, ahová visszavágyik az ember azután örökre.

Idillikus ragyogás, almával kezemben, egy kutya társaságában másképp nem lehet. A fiúsra vágott hajam története: az ostrom után tetves lettem, amit kezelni egyszerűbb volt így.

Anyukával, akinek sikerült egy kakastaréjt varázsolni a fejemre, ki ismeri még ezt furcsa frizurát manapság? 

Ildivel a folyosón, első osztályba lépésem előtt, tehát 1947 nyarán a bal szomszéd konyhaablakánál. 

Öcsémmel Fancsalon 1950 nyarán, én 9 éves, ő 7 évvel fiatalabb.
Részlet egy nagyobb képből.

Húgommal, aki csak 2 és fél évvel fiatalabb a forradalom előtti évben, Kornél bácsi fotózott, aki aztán családjával elhagyta az országot.

Mamikával a kertjében, az érettségi évében lehetett az ötvenes évek végén, túléltem budapesti bombázást, forradalmat 56-ban, sőt az érettségit is jelesen letettem.

Felejthetetlen utazás 1988-ban

28 éve volt, hogy egy nagyszerű társaságban tanulmányúton vehettem részt. Az utazás címe: Vom Nil zum Jordan. Az első állomás Kairó volt, ahova október 9.-én érkeztünk Zürichből. Friss hír, hogy amivel repültünk, az Egypt Air gépe lezuhant, nekünk szerencsénk volt.

Sakkara Nekropolis, Gizeh piramisai (itt a háttérben a Cheops), majd az egyiptomi múzeum kihagyhatatlanok voltak.

Az utazást a születésnapomon kezdtük el másnap, ezzel 3 kemény nap következett a sivatagban. A Szuez csatornát gyorsan elértük, aztán kitárult előttünk a csodálatos világ természeti szépségeivel. Abu Zanimatól a fent látható jeepekkel folytattuk utunkat. A fáraók idejéből láthattuk a türkízlelőhelyeket és Hathor templomát. A beduinok táborhelyén alhattunk. Kora reggel "lábujjhegyen" mentek el az asszonyok, lányok kecskéikkel mellettünk, akkor betolakodónak éreztem magam.

Egy vadiban csodálom itt a környéket.

Délutánra elértük a Katharina kolostort a Mózeshegy mellett.  Éjjel kettőkor indultunk a hegyre, hogy a napkeltét már a hegyen élhessük át. A kilátás lélegzetelállítóan gyönyörű volt. A kolostor az első keresztény templom bizánci stílusban, 548-565 építették, 2000 ikon található itt és rengeteg kézirat.

Sivatagi túránk utolsó szakasza a Vadi Sa'al az Aqabai öbölhöz vitt a Vörös tenger mellé, ahol sátrat vertek nekünk, amit én nem fogadtam el, hálózsákomban biztonságban éreztem magam a tengertől nem messze.

A hatodik napon fürödhettünk, a sebeket először észre sem vettem, csak később a Holt tenger sós vize marta 2 nappal később, mikor Massada palotájából kacskaringós utakon elértük En Gedit.


Ha a nagy fotórendezésben a többi felvételt is megtalálom, leírom mi történt a hatodik naptól a 15. napig, mikor Tel Avivból visszarepültünk az El Al gépével Zürichbe.

Holtponton

Mintha megbénultam volna és a világ körülöttem, akkor is ha tudom, hogy átmeneti ez az állapot. Olyan, mint a vihar előtti halálos csend, félelmetes, visszafojtott lélegzettel várom a végét, amikor elszabadulnak az elemek.
Teszem a dolgomat, ahogy mindig, de úgy érzem, semmivel sem jutottam tovább. Elővettem életem összes fotóit, próbálom valamiképp rendszerezni, válogatni, de végül csüggedten abbahagyom, nem megy. Apró kis buta tárgyak kerülnek kezembe, kidobandók, mégsem kerülnek a szemétbe, mert úgy érzem belőlem kiszakadó darabok. Megtisztítom, kifényesítem őket, aztán leteszem magam elé és megkérem őket: meséljenek.
Jó lenne a kertben dolgozni, másra gondolni, a paradicsom kötözésre, a fölösleges hajtások kitörésére, meg arra, mit lehetne közé ültetni a következő piaci vásárlás után.
Jó lenne továbbá fürdőbe menni, de hideg van és Hévízre csak a nyári melegben csodálatos.
Jó lenne a következő utat tervezni a másik hazába, de annyi tényezőtől függ, mikor tudok elindulni, hogy ezt is hagyom.
Tehát várok, reménykedek abban, hogy a következő lépés olyan magától értetődő lesz, mint eddig minden előző.

Igéret vagy csak képzelet?

Másképp sétál az ember és látja a kertet (vagy akár az életet), ha tudja, hogy csak két viharos, veszélyes idő közt él az átmeneti időben. A felhők vadul kergetik egymást, napsütésben meleg van, de valójában már a hideg levegőt fújja a szél, árnyékban borzongós.

 Akár a csillagok éjjel, megszámlálhatatlanok ezek a mini-margaréták, százszorszépnek ismerem őket.

 Ha elvirágzott a tamariszkusz, le kell vágnom a földre feküdt ágait, de addig minden nap gyönyörködhetek még bennük.

 A hátsó fertály, amelyik észak fele néz két kicsi és egy nagyobb szemével, lassan terebélyes bokrokkal lesz tele, hogy eltakarja az elhagyatott szomszédházat, amitől mindig szomorú leszek: az öregkori elbutult magány szimbóluma lett, arra figyelmeztet, ahogy nem szabad csinálni.

Hatalmasat fejlődött a füge, miután a tél nem pusztította el, már szépen nőnek a termései, lesz fügelekvár.

 A cassis, vagy másképp fekete ribizli a legfinomabb lekvárok közt van, gyönyörű termést ígér. 

 A bodzavirágokból hamarosan készülhet a szörp, nincs annál jobb üdítő ital.

A paradicsom palánták felét a hideg elvitte, de reméljük, hogy a maradék 11 tő szépen fog teremni.

A fülemüle így ébreszt

Arany János verséből még ma is tanulhatunk:

Amikor a kevesebb néha több

Holnap lesz egy hete, hogy visszatértem. Most pihenten újra kell gondolnom az itteni életem, mi változott meg azzal, hogy elkerült a berendezés egy része. Lemondás, hiányérzet jön, vagy valami más?
Ezt kezdtem el végig gondolni és fotózni, mire rájöttem, hogy a változás tetszik. Szeretem a tágas szobákat, a berendezésben is lényegesre törekvést. Az történt, hogy a szétválasztással nem veszített semmit a magyar otthon, csak nyert.