Aranyszínű üzenetek

Az őszibarackfa már leterítette aranylevelű szőnyegét, de még mindig ragyogott megmaradt lombja a lemenő nap fényében.
Szépséges, ahogy a téli alvásra készülsz kedves fácska, talán mondani akarsz valamit?
Csak nem akartál örömöt szerezni nekem?
Ha igen, akkor, remekül sikerült.
Várom az ébredésed, az újrakezdést, az élet csodáját veled együtt.

November fényei

A nap gyermekei vagyunk, ezért nincs hónap, amit kevésbé szeretnék, mint a november. Naponta vesz el az éltető napfényből, ködbe borítja a tájat, kényszerít arra, hogy magunkba forduljunk, számadást készítsünk.
A szépen kivilágított szobák, az otthon melege, ami most éltet, ahova jó bemenni és álmodni új tavaszról, életről.

Befelé fordulva, a gyertyák fényében a fűzfa alatt megtalálom azokat, akiket szerettem, de már elmentek. Nagyon sokan vannak, ezért az egyik márványdarabkán az áll: akik kimaradtak. Jó velük beszélgetni, békességet találni a novemberi nagy csendben.

Aranydiploma

50 és még több éve diplomáztak az összegyűlt ünneplők .

Nem voltam biztos, hogy elmegyek, de mint mindig, a kíváncsiságom nagyobb volt, mint a szorongás az ismeretlentől. Gyönyörű teremben, névvel jelölt szép karosszékek vártak ránk.

Ismerősöket felfedezni mindig izgalmas dolog, ha nem is egyszerű annyi év után egy arc mosolyában megismerni valakit.

Sajnos nem tudott mindenki eljönni, sok üres szék jelezte, hogy csak szerettek volna köztünk lenni, de nem ment.

Megkezdődtek a beszédek, miután elhangzott a Himnusz és újra helyet foglalhattunk.

Előbb a jogászok kapták meg díszes diplomájukat.
 Aki egyedül nem tudott a pódiumra menni, annak segítőkész fiatalok segítettek.

A nagy pillanat az aranydiploma átadásakor.

Kolléganőimmel együtt az ünnepség után.


Kicsit ügyeskedtem a fotókkal, hogy legyen pár portré is rólam, hisz az utóbbi időben nem nagyon kerültem jó fényképész közelébe.....

Zürich Oberland

Tipikus templomocska egy kis Zürich felvidéki faluban.

Egy hosszú utazás után a naplementét, háttérben a Rigivel és Pilátussal így sikerült megörökíteni. 

Bejárati ajtó a Juckerhofhoz szintén tökkel díszítve. Nincs belépő jegy, de nem kell félteni a tulajdonosokat, az étterem, a kis piac, a hatalmas kert gyümölcseivel bőven gondoskodik bevételről. 

Ha az egész világot tökből fel lehet építeni, akkor ezt a hatalmas ragadozó madarat miért ne?

A kecskék békességben napoznak még, de szabad simogatni őket, ami városi gyerekeknek nagy élmény lehet.

Mérgező gomba utánzat tököcskék százaiból

A falucska lakóinak meg kellett szokni a nagy érdeklődéssel járó forgalmat, de a látogatókat tábla figyelmezteti a csendes viselkedésre...

A Pffäffiker See felé szép a kilátás a kis kerti vendéglőből, ahol frissen préselt almalét ittunk.

A lélek ünnepe

Tegnap még a felhők között és fölött szorította össze gyomromat a hullámvasút repülés, ami azt jelenti, hogy csak úgy váltogatta pillanatonként, hogy 150 méterrel fentebb vagy lejjebb száll szemben a kis légi busz a hatalmas viharral, ami szembe jött.
Ma kis sétát tettem a hóval díszített hegyek közt a Rhone völgyében, mint aki soha mást nem csinált. Az éles levegő kitisztította belőlem az utolsó mocskos szót és gondolatot is, ami az utóbbi időben otthon belém kapaszkodott, bármennyire is undorodtam tőle. A fény és az élet szépsége kitölt mindent, a felvételek maguktól születtek, most itt vannak.

Október végi napsütésben

Születésnapomra

Honnan jövök, hová megyek, nem tudom. Csodálkozom, hogy mégis olyan jókedvű vagyok.
 (Egyesek Silesius, mások von Biberach sorainak tartják, én a lényeget fordítottam csak le).

Ezt az idézetet  választottam a születésnapom tiszteletére, mert tökéletes választ adna egy udvarias kérdésre: hogy vagy?
A csalódott emberek baja, hogy sokkal többet várnak el, mint amennyit aztán kapnak. Bennem az elvárásokat keményen kiirtották életem kezdő évei, mind arról tanítottak, hogy soha ne várj el semmit, harcolni kell és panasz nélkül tovább lépni, ha elgáncsolnak. Ha valahol támogatást kaptam, az titokban történt és csak hosszú évekkel később tudtam meg. Nevüket a szívemben hordom, szomorúfűzfám alatt fehér márványra írt betűk tanúskodnak erről.
Nincs bennem vád, nincs panasz. Sajnálok mindenkit, aki naponta végigsorolja, hogy kik, hol és mikor ártottak neki. Túléltem a géppuska sortűz közelségét, a 2 napos tudatvesztést alkoholmérgezés után 3 évesen, az éhezést a háború után, a megaláztatásokat az iskolában. Az ágyúzást a forradalom idején szintén megúsztam és a továbbtanuláshoz is kaptam esélyt mindennek ellenére. Már nem féltem senkitől és semmitől. Kíváncsian vártam, mit hoz a kitartásom,  rendíthetetlen hitem a jóban és szépben, végül megtanultam magamat szeretni. 
A zene, az igaz szavak, a természet csodái erősítettek naponta. Magányos embernek születtem, aki mindenhonnan elmenekült, ahol tömegek vonultak.
Életformám lett az ár ellen úszás fárasztó gyönyöre. Ettől erősödtem, ez adott önbizalmat.
Nem akarok tetszeni mindenkinek, nem igyekszem semmit bizonyítani. Jól megvagyok hazugságok, hisztérikus lihegés nélkül. Tudom, mi tesz jót, mi nem, nincsenek káros szenvedélyeim. Egészséges vagyok. A 73 év mindent megadott, ahogy én is megadtam mindent: erőmet, tiszteletemet, szeretetemet azoknak, akikkel együtt lehettem és szükségük volt rá.
Nem kérdezem, mi jön még. Ugyanaz maradok, ha az erő  fogyásával a célok változni is fognak, de a békességet és harmóniát szeretném megtartani, míg a tárgyakat szívesen adom tovább, ha a világot körülöttem ezzel kicsit szebbé tehetem.