A megbízhatóságról

Mindennapos téma, hogy nem lehet bízni az emberekben, hogy már megint becsapott valaki. Ez így nem megy tovább, semmi remény nincs egy csalásmentes szebb jövőre.

Bezzeg az állatok! Ők hűségesek a hülyeségig, bennük van még finom érzés, ragaszkodás, odafigyelés. Érthető, hogy a hiányt velük próbálják sokan pótolni.
Nem szép tőlem, de kifigyeltem a négylábúakat a feltételezett tulajdonságaik miatt, valóban minden szavukat el lehet hinni?
Itt ez a szomszéd kutya. Pontosan felméri a helyzetet, mielőtt ugat, poszton áll vagy csavarog, aszerint a gazdi látja e, vagy nem. Hallatlan intelligenciával tudja , mit várnak el tőle és aszerint rendezi be a napi tennivalóit. Becsületes, okos, szófogadó vagy gyalázatos kóborló tolvaj, attól függően mennyire figyeli őt kenyéradója.

Amadeus macska IQ-ja is igen magas lehet, értelmes  emberekkel még beszélget is. Van két jól kiagyalt macska ki-bejárata, vagyis az előszoba-pince, majd a pince-kert közt lengő szisztémájú ajtócska.Eleinte ezt nem akarta egyáltalán használni minden csáb és kényszer próbálkozásom megbukott dühös ellenállásán.
Aztán éjjel felfedezte, attól kezdve a bejárás mindennapi lett, de ki? Szó sem lehetett róla, arra itt a személyzet. Tessék kinyitni. Mikor egyszer a sors arra kényszerítette, mert hosszúra nyúlt egy utam, pontosan tudta, hol kell kimenni, de továbbra is követelte az ajtónyitást, megjátszotta a kis butácskát.

Tanulságos történetek, de túl messzemenő következtetést azért nem szabad levonni: vannak még nagyon okos, intelligens emberek, akikben teljesen megbízok!  

Apára emlékezve

Ezek a fotók 60 évvel később készültek, már senki sem emlékezett a régi történetre, csak egy  cetlimről olvashattam róla megsárgult papíron .

Ott ültek négyen a szobában. Lehajtott fejjel, szótlanul. A kimondatlan szavak a mellkasra nehezedtek, a levegőt erővel szívták be. Az apa megszólalt, hangja messziről érkezett és mielőtt a fülekhez jutott volna megtört.

 Felugrott.

-Eh, menjetek, mondta visszafojtott tüdővel, a szokásos mozdulattal. De másik kezét már arca elé kapta és görcsösen felzokogott. A három gyerek csak hallgatta , csak érezve, mi történik. Szégyellték magukat.

Csend. Hosszan, félelmetesen, s ez csak nőtt, mert az apa újra megszólalt. Mint egy gyerek, panaszos, vad vádakkal. Ismeretlen hangon. A félelemtől remegtek ők négyen, eltakart arccal, az orrukról legördülő könnycseppekkel.

Minket vádolsz apám? De nem szóltak.

Nagyon fáj a magány? és a saját magányukra gondoltak.

Ennyire elgyöngültél? Ennyi a keserűség benned?

Vajon miért születtünk? Apánk, Te másképp akartad.  Veled szenvedünk mi is, most nem bottal bántasz, ez sokkal szörnyűbb!

-Ne üljetek olyan messze!

-Én ezt nem akartam! Megpróbálom másképp, de segítsetek!

Apám, kegyetlenek voltunk? De ki tanított összeszorított szájjal hallgatni? Ki riasztott el magától minden gyengédséget? Anyánk simogatását, cirógatását?

Kitől nem láttunk soha egy könnyet sem, ki volt, aki keményen mindig a maga igazát kereste?

Apám, ne tedd ezt! Nagyon fáj! Mi Veled érzünk, de egyedül vagy a kerítés másik oldalán.

Lehajtott arcunkból nem láttál semmit. Hangtalanul ültünk, messze tőled, könnyeink a tehetetlenség, elkeseredés könnyei voltak.

Csak Te beszéltél.

Tudom, hogy elítéltek. Nem akarok ordítani többet!

Mi hárman néhány pillanatig testvéreid, szüleid voltunk.

Örkény:Egyperces novellák-ból

Nálunk is megalakult s már meg is kezdte működését az első hazai közvélemény-kutató intézet.
Kérjük a lakosság megértő támogatását.
Mutatóba közöljük első vizsgálatunkat, melyet annak a kérdésnek szenteltünk, hogy miképp vélekednek az emberek hazánk múltjáról, jelenéről, jövőjéről. Az eredmény megbízhatósága érdekében 2975 különböző rendű, rangú, munkakörű és felekezetű személynek az alábbi kérdőívet küldtük ki:

1. Véleménye a jelenlegi rendszerről

a) Jó.
b) Rossz.
c) Se jó, se rossz, de azért egy kicsikét jobb is lehetne.
d) Bécsbe vágyik.

2. Érzi-e a XX. század emberének magányosságát

a) Egészen magányos.
b) Majdnem egészen magányos.
c) Úgyszolván egészen magányos.
d) Néha beszélget a házfelügyelővel.

3. Kulturális igényei

a) Moziba, meccsre, kocsmába jár.
b) Néha kinéz az ablakon.
c) Még az ablakon se néz ki.
d) Helyteleníti Mao Ce-tung nézeteit.

4. Milyen a filozófiai képzettsége?

a) Marxista.
b) Antimarxista.
c) Csak Rejtő Jenőt olvas.
d) Alkoholista.

Eredmény:

1. Az elmúlt húsz évben minden a lehető legjobb volt.
2. Most is jó minden, csak a 19-es busz közlekedik ritkán.
3. A jövő még jobb lesz, föltéve, hogy a 19-es busz járatait sűrítik.

(Megjegyzés: sűrítik.)

Örkény István Egyperces novellák-ból 

Khalil Gibran: Homok és hab

Tegnap összetört voltam, ritmus nélküli reszketésben életszférámban. Ma tudom, hogy ez a tér magam vagyok és az egész élet bennem mozog ritmikus töredékeiben.

Egy gyöngy a fájdalom temploma, ami egy homokszem köré épült. Milyen kívánság alkotta a mi testüket és melyik mag köré?


Az emlékezés a találkozás egyik formája.
A felejtés a szabadság formája.


Házam azt mondta: Ne hagyj el, mert itt lakik a múltad.
Az út azt mondta: Gyere és kövess, én vagyok a jövőd.
Én mindkettőnek mondtam: Nincs múltam és nincs jövőm. 
Ha itt maradok, az időzésben való járás, ha megyek az a járásban való időzés. Csak a szerelem és a halál változtatják meg a dolgokat életünkben.


Csak egyszer némultam el. Mikor megkérdezte valaki: "Te ki vagy?"

 

HOZZÁSZÓLÁSOK

 Libanonban született lírikus írásaiból fordítottam, aki festőnek is híres lett és New Yorkban él, kis ízelítőként.

 A Walter kiadóban több kötete is megjelent.

ÍRJA MEG VÉL

Döntéseim

Túl sokat álmodtam, így a céljaim, mindig kudarcba fulladtak, de aztán új utakat nyitott meg a rákövetkező  krízis. Gyorsan beláttam, hogy ezeknek köszönhettem a sikereket.

Szerencsétlen kamaszlányként előbb a balettintézet növendékeit irigyeltem, aztán zongoraiskolámban  művészi pályát képzeltem minden valóságos alap nélkül. A természetszeretet további  irreális célokat sugalmazott, legyek agronómus! Sajnos szüleim inkább mindenről lebeszéltek, így aztán fogalmam sem volt arról, hol a helyem, vagy  hol lesz. A tanári pályára sok kívülálló  buzdított, akik jót akartak nekem, végül egész természetes választásnak hatott. Mindenki azt hitte, így akartam mindig.

De az álmokat sosem felejtettem, azok bennem éltek, virultak tovább. Ha egészen más formában is jelentkeztek, mert a zongora helyére az éneklés jött a főiskola évei alatt. Csak úgy besétáltam az egyik legnevesebb kórus próbájára és 6 csodálatos évet töltöttem velük.

Válaszutak? Persze, első munkahelyem úgy választottam, hogy továbbra is sok vonatozással megmaradhassak a kórusban és járhassak külföldre, ami akkor még ritka esemény volt.

A szerelmek is úgy törtek rám, hogy lehetőleg elérhetetlenek legyenek, az elérhetőket észre sem vettem. Míg aztán jött a választás: elmegyek e idegenbe, vagy küzdök tovább, mint a búsképű lovag....

Mentem.

A próbatételek és döntések nem maradtak el ott sem. Kisebbik fiam kirázott a "kispolgári idill"-ből, mert privát iskoláját csak az én állásvállalásommal tudtuk fizetni: 1200 frankot (ezelőtt 30 éve!) havonta. Egy éjjelt nem aludtam, reggel jelentkeztem egy közeli üzemben hallókészülékek forrasztására....

Ez volt a kezdete pénzkereső "karrieremnek", a többi már ennél inkább megfelelt igényeimnek: jött a zeneiskola, a hitoktatás, aztán a végzettségemnek megfelelő gyógypedagógiai állás.

Döntések sora, ahol mindig csak egy utat láttam lehetségesnek, a többi szoba sem jöhetett.

Hű maradtam az "agronómus vágyam"-hoz is, de csak a saját kertemben.

Az első kis buta verstől a most leírt próbálkozáshoz válaszútjaimat leírni, szintén elég egyenes az út. Magas ideálok, szerény képességek, amikkel mostanra kibékültem.

Pályakezdésem Magyarországon

A Keleti pàlyaudvaron a fél hetes gyorson màr köszöntötték egymàst fejbiccenéssel a pendlizők a hideg dohànyszagú kocsiban. A fejemben kovàlyogtak a gondolatok, a gyerekekkel ma miképp tudok majd boldogulni, hisz mind egykorúak ugyan, de ahàny, annyiféle tanítàst igényel. A legjobb lenne, ha ezt a szakigazgatóval megbeszélném, okvetlen telefonàlok neki, vagy írok egy szép levelet. Hàny gyereknek tudna az intézetben helyet biztositani?

 Gondolataimbol az újsàgàrus màr jólismert kiàltàsa ràntott ki: „igy is ràz, úgy is ràz“, de aztàn újra becsuktam a szemem egy darabig. Tàskàmban néhàny könyv, pàr oldalt Tatabànyàig még àtolvasok,  készülök az elhalasztott àllamvizsgàra. Rossz lelkiismeretem emiatt nincs, hiszen Bàrczi, akiről évekkel később a főiskola nevét kapta, a lépcsőhàzban odajött hozzàm és halkan mondta: „én is ezt tettem volna“, màrmint àllamvizsga helyett Rómàba utazni a kórussal.

 Kiszàllàs Felsögallàn, a dombon fenn az iskola. 24 gyerekem vàr és egy buzgó tanfelügyelő. Ez hiànyzott csak.  De elmúlik ez a délelőtt zavartalanul, csak azutàn ront be az àltalànos iskola igazgatója: „holnap reggel az összes óravàzlatot kérem az iroasztalomra“ felkiàltàssal.

A sors csodàlatos véletlenjei miatt hazafelé épp a törvénykönyvet olvasom az àllamvizsga anyagàból, felderül az arcom és màr tudom, valaki nagyon dühös lesz.Pirossal alàhúzom a következö fontos mondatot: „A gyógypedagogus szakmai kérdésekben csakis a szakigazgatónak tartozik elszàmolàssal.“

Màsnap reggel könnyű szivvel teszem a könyvet az iróasztalàra vàzlatok helyett és vàrom a hatàst. Nem hiàba. Azon a héten egy szót nem szólt senkihez, idejét kitöltötte a bosszú gondolata. Baràtjàval a vàrosi tanàcsról  megbeszélték, hogy kapok egy iràsbeli megrovàst, hogy „elkülönítem a ràmbízott gyermekeket a többitől“. Valamit ki kellett talàlnia. 

A papír a fiókomba került és többé nem érdekelt, soha ki sem vettem.

Mi idegenek tartsunk össze

 

A címnek semmi köze a mai aktualitásokhoz, politikához és egyéb fennkölt jelszavakhoz, csak valamikori megdöbbenéseimet és egyik legjobb barátnőmet a kelet-svájci évekből szeretném feleleveníteni.
Trudinak hívták és vagy 35 évvel volt nálam idősebb. Ragyogó mosolyára emlékszem, csendes szavaira, őszinte szeretetére és egy vigasznak szánt megjegyzésére, mikor arról beszéltem neki, hogy idegen vagyok én itt. Azt válaszolta erre: "én is!" Gyermekkorát pár kilométerrel nyugatnak a Walensee melletti csöpp kis faluban töltötte, ahova elvittem őt látogatásra is.
Édesanyja szintén idegen volt, Graubünden kantonból került oda, vendéglőben volt felszolgáló.Alkoholbeteg volt, korán meghalt. Trudi férjhez ment egy szegény hegyi paraszthoz, hat gyermeke született.Mikor a hatodik megszületett, öngyilkos akart lenni, hogy inkább a halál, de ő még egy terhességet és szülést nem akar. Férje ezt csendben meghallgatta, és mivel szerette, nem közeledett hozzá többet.
A háborúban a férfiak mind aktív szolgálatba vonultak, az asszonyoknak kellett minden férfimunkát elvégezni, tehát az állatokat a nyári időszakra felhajtani a hegyi legelőre nyakában a legkisebb gyerekkel, a többit maga mellett hajtva,  buzdítva: "no gyertek már!"
Ismeretségünk úgy kezdődött, hogy egy szomszédasszonyt megkérdeztem, jönne e velem a fürdőbe? Azt felelte, hogy ő ugyan nem, de van itt egy asszony, aki biztos örülne neki. Így ismertem meg Trudit, attól kezdve minden héten elvittem őt magammal Bad Ragazba, de ha látogatni akart, vagy bevásárolni, akkor is szólt, szívesen vittem őt mindenfelé, közben mesélt, mesélt. Néha megijedt és azt mondta: ezt a gyerekeimnek sem mondtam el soha, csak neked "Sorsett", (ez lett a nevemből..)
Ha nálam járt és a kertemben a forrásból táplálkozó kis pataknál álltunk, körülnézett és azt mondta:" ez maga a paradicsom! Soha ne menj innen sehova!"
Aztán egyre gyengébb lett, de még utolsó hónapjaiban is kötött nekem ruhaakasztóra tarka mintás bevonatot és írt minden ünnepre, boldogan fogadott, ha látogattam. Emlékeztünk a kemence melletti beszélgetésekre, a sok közös élményre.
97 évesen halt meg, aztán én is egyedül maradtam a "paradicsomban", a fényképek megmaradtak és egy mély érzésű barátnő mosolya, kedves szavai:"mi idegenek tartsunk össze!"