Az ötvenes éveket eleveníti fel ma az emlékezés egy, életemet erüsen meghatározó kedves asszony, Lonci néni. Làtom az arcàt ma is. Kistermetű , idősebb tanerő volt a Szív utcai àltalànosban. Kicsit gyanítottam, hogy büntetésnek érezte, hogy nem tanithat, a napközibe helyezték, előttem ismeretlen okokból. A mi csalàdunkban sem voltak egyszerű évek, a megélhetés hatalmas gondot jelentett szüleimnek, anyu dolgozni ment, az akkor még a nagy csalàdban értetlenséget vàltott ki., Napközibe kerültünk, reggel 8-tol este 6-ig az iskolàban voltunk, annak szabàlyai szerint teltek a napok, Lonci néni egész délután, ö adott reggelit 9 -kor, aztàn 1 ora utàn együtt ebédeltünk. Lassan àtadta a munkàjàt nekem, a sétàknàl, az ebédosztàsnàl, a leckék ellenőrzése és kihallgatàsa is az én dolgom lett. Igy lett ö az a személy, aki bennem, a kis tini lànyban meglàtta a későbbi kolleganőt. Nagyon szelíden és bölcsen csinàlta, én észre sem vettem, csak most döbbentem rà, mennyire nem volt véletlen a pàlyavàlasztàsom, amihez egy életen át hü maradtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése