Csend

Ma egész nap vitában vagyok egy ismert személyiség bölcs mondatával, miszerint: zaj sokféle van, de csend csak egy.
Gyűjtöm a szinonímákat a csendre, mert állítom, hogy a csend sokkal több, mint a zajok hiánya. Az egészség is több, mint a betegség hiánya.  A szeretet is több a gyűlölet hiányánál.

A csendet emberi mértékkel tudom csak elképzelni, amihez érzékeny fülek tartoznak. Olvastam, hogy akiket elzártak minden hangforrástól egy idő után nem bírták elviselni az abszolút csendet.

Hova akarok ezekkel a gondolatokkal eljutni?

Zajos világban élünk. A városokban még a madaraknak is hangosabban kell kommunikálni, ha egymást meg akarják érteni.  A vitákban, ha az érvek kifogynak, akkor jön a hangerő. Az amerikai iskolákban mikrofon kell a tanárnak, ha a zajban meg akarja értetni magát.

Szeretném a környezetem finom hangjait felvenni és kérdezni: ugye hallod a falevelek susogását, a madarak halk füttyszavát, a tücsök ciripelést.

Sokféle a lárma, a zaj, de az embermértékű csend is sokféle.
  Emlékszem a feleltetés előtti nyomott csendre, ahogy a tanár lapoz a naplóban, vagy a csendre, ha a telefon nem szólal meg a várva várt hírrel.
A vihar előtti csend, a koncert előtti csend, a hosszú pillantás csendje mind bennünk élnek szépséges vagy félelmetes változatokként egy témára.