Ki gondolná, hogy a tegnapi 40 éves fényképről miért jut eszembe Aranyosmarót, Komárom és az 1848-as szabadságharc? A dédanyámnak két húga kicsit nagymamaszerepbe került számomra, tőlük hallottam az ő nagyapjukról (szépapámról), akinek haláláról az értesítő itt van muzeális  dobozaim egyikében. Elképzelem az életét azokból a közlésekből, amit gyerekként gyűjtögettem, majd raktam össze. Az 1848 as szabadságharc idején Komáromban fiatalember lehetett, a bukással mindenét elvesztette. Úgy tudom egyetlen lánya, aki óvónő volt egy szörnyű szoknyavadász felesége lett (akinek nevét is tisztelettel ejtik az irodalombarátok). Ez a szerető szívű asszony három lánynak adott életet, a legidősebb az én dédanyám, akit nem ismertem, mert Csehországba ment férjhez. Talán ő örökölte apja vad természetét, talán szépségét is, mert lányát, nagyanyámat még a szülői ház nevelte fel apa és papírok nélkül, aztán sietve férjhez adták szegényt egy kétszer olyan idős férfihez. Így kezdődött Mamikám túlélése a legnehezebb helyzetekben és egyetlen lánya iránti hatalmas szeretetben. Ez sem volt egyszerű, mert a háború után úgy nézett ki, segíteni sem tud, hisz határok választották el őket. De az ilyen akadályok nem gátolták meg, hogy mindent meg ne mozgasson, mindegy, hogy hogyan érte el.
Aztán én nőttem fel és mentem 1000km-re férjhez, tehát ez a kis kép nagy találkozás volt országok és világok közt, de úgy, hogy a szeretet és az összetartás sosem múlt el. 
A történelem akkor él, ha a családokban mesélik el mi történt, amikor a nagy nevek mögött az emberi arcok is láthatóak lesznek, minden erejükkel és gyengeségükkel.

 

Ritka pillanatot őriz ez a kép, ami 1970-ben készült szüleim lakásán. Négy asszony és három apró gyerek látható. A legfiatalabbak  első életévükben, a többiek mind más generációból: a kalapos hölgy az aprónép üknagymamájának húga. Magam a két fiúcska anyjaként a bal szélen ülök, mellettem anyám a húgom lányával, majd a nagyfiam a dédikével,aki a képen nem idősebb, mint én most:)))