2014. január 19., vasárnap

Az újságírás kezdetei

Athen
Platon 11 éves volt, mikor Agaton házában a híressé vált lakoma Szokratesz, Alkibiadesz és ellenlábasaik részvételével lezajlott, hogyan írhatott róla akkor szinte szószerinti beszámolót? Egyszerű a válasz, ha a fenti képet jól megnézzük:  Arisztodemos rögzítette laptopon....:)))
Platon maga számol be a történés menetéről amin Arisztodemos, mint írnok vett részt. Mennél híresebb személyiségek beszédeit rögzítették, annál több példányban készítettek másolatot. A szó szerinti leíráshoz nagy ügyesség, gyorsaság kellett, ezért nagyszerű megélhetést biztosított annak, aki erre alkalmas volt . Órák hosszat tartó beszélgetéseket tudtak követni tökéletesen. A hűségre törekedtek, közbe nem kérdezhettek és sokszor az elhangzottak értelmét nem is tudták követni, a mimikát és gesztusokat úgyszintén nem láthatták. Különös nehézséget jelentett az ironikus megjegyzések sora, amiben a jónok valódi mesterek voltak. Nem volt az írnokoknak idejük azon töprengeni, mit mondtak gúnyosan, mit nem, meghagyták olvasóik ítéletének, ez volt a szellem fűszere  a görögök nagy élvezetére.
Ahol Platon személyesen nem lehetett jelen, ott megszerezte a beszédek leírásait. Az elhangzottakat először a viasszal bevont szövetlapokra karcolták, majd egy megfelelő kemény alapra, aztán lett  a rövidített szöveg tintával papíruszra átírva. Végül annyi másolatot készítettek, ahányra igény volt, vagy ahányat a kiadó megrendelt. Az olvasónak nagy örömére szolgált az irónia, a megvetés, a gonosz ábrázolása. Ettől lett fűszeres, izgalmas, ami mosolygásra késztette őket, vagy megrázta,  esetleg felforralta a vérüket, hisz semmit nem szépítettek, tudatosan visszaadták humorral, gúnnyal teli gondolataikat. Pontosan úgy akarták olvasni, ahogy volt, bevezetés, magyarázat nélkül. Csak a saját ítéletükben bíztak.
A középkor trubadúrjai talán szépen énekeltek, de a hírek nem hiszem, hogy az athéni tisztasággal rendelkeztek volna, a jelenkor tudósításairól meg inkább nem írok egy szót sem.


2014. január 18., szombat

Szürke napokon gondolatban...

Tanulni a múltból

Ma éjjel arra ébredtem, hogy szép kerek mondatokat látok keringeni az ágyam körül. Hát ti honnan jöttetek? Nem mondták meg, de egymás kezét megfogva táncolni kezdtek és mintha szemük sarkából engem figyeltek volna. Megfogsz minket, vagy hagysz tovább repülni, tetszünk e neked annyira, hogy nem felejtesz el reggelig?
Most majd kiderül.
Talán két éve volt. Legnehezebb feladatom volt a közeledő házeladás és költözés előtt a könyveket csoportosítani, melyik hova kerül a változások után. A legjobban azokért fájt a szívem, melyek a "Brockenhaus"-ba kerültek, ők ugyan senkitől nem vettek át könyvet, de tőlem igen, ebből látszik, nem akármit vittem oda, sok értékes, szép darab került a polcaikra. Közben elkezdtem búcsúlátogatásaimat is. Egyik barátnőmnél hasonló kirámolás folyt, egy nagyszerű Kulturmagazin, MUSEION 2000 kb.30 példánya az ajtó mellett. Kérdezi, odaadhatja e nekem? Ránéztem Alkibiadesz csodaszép márványarcára a címlapon és kényszer alatt azt feleltem: igen. Otthon szépen csomóba kötöttem, és cipelhettem a két költözés nehéz napjaiban ezeket is, hogy magamról mit gondoltam, az nyilvánvaló. Szép hazámban más gondok miatt ezek meghúzódtak egy kommód alsó polcán a múlt hét közepéig, amikor megoldottam a zsineget és először is alaposan megnéztem a témákat.

Zűrös időkben kerültem a gimibe, az szinte a véletlen műve volt, hogy reálba osztottak be, mivel a latinos osztályok már telítettek voltak, a beiratkozásnál inkább  barátságosan megbeszéltük, hogy elfogadjuk e a "maradékot", ahol a humán tárgyak elég szűkös helyet kaptak. Sajnos a hiányt sokkal később vagy sosem tudtam pótolni. Ez egy kis magyarázat arra, hogy a görög kultúra isteneit, irodalmát és műalkotásait nagy vágyakozással, de mindig messziről csodáltam.

Mint az Ezeregy éjszaka meséjében a hős, kiszabadítottam a szellemet a palackból, vagyis kibogoztam a zsinórt a kulturális  lapok körül és hiába mondta az óriás, hogy szolgálatomra áll, attól féltem eltapos, mint egy férget, aki eddig nem volt képes kiengedni őt rabságából.

Hirtelen összekapcsolódtak a régmúlt görög eseményei a ma aktuálisakkal. Platon leírása híres lett a  Kr. előtt 416-os  híres vendégség alkalmából tartott beszédekről. Az utolsót Alkibiadesz  Szokratesz dicsőségére mondta.
Alkibiadesz apja  korán meghalt és dór eredetű volt, édesanyja viszont jón, Athen legelőkelőbb családjából, nevelőapja  Periklesz.
A jón és dór háborúkban Alkibiadesz nélkül már hamarabb került volna sor a spártai kegyetlen hatalom átvételre, őt orvul meggyilkolták, Szokratesz megitta a mérget, miután előtte rágalmakkal elhalmozták, és a dórok elfoglalták a hatalmi pozíciókat Athenben.

Miért mindig a brutális, a vad erőszak, ami győz a humánus fölött?
A nők helyzetéről a régi görögöknél általános megállapítás, hogy jelentéktelen volt. Ez így nem igaz, mert nagy különbség volt ebben a kérdésben is a dórok és jónok között. Az erkölcsök romlásával, a művészeti, tudományos és filozófiai hanyatlással együtt lett a győztes hatalomban a nők kiszolgáltatottsága, lesüllyedése azzá, amit ma erről állítanak.
Most ennyit a rám zúdult anyagból, vissza már nem zárhatom a palackba a nagy szellemet, de nem is akarom, szeretnék elbeszélgetni vele, arról, hogy mit tart a mai helyzetről, a demokrácia , a nők emberszámba vételéről, a múló birodalmakról...
Egy biztos, megszerettem ezt a gyönyörű és okos Alkibiadeszt, egyszer jó lenne meglátogatni csodálatos márványszobrát, vajon hol találom?

2014. január 6., hétfő

Tavasz Vízkereszt napján

Az ezüstfenyő alól a kertről senki sem mondhatná, hogy ez egy január elején készült felvétel. A füvet mintha frissen nyírták volna, a napsütés hív a szabadba. 


A macsek legnagyobb boldogsága, ha együtt járhatjuk a kertet. A fáskamra és környéke kedvenc helye, ide a szomszéd tyúkjai is járnak kapirgálni, aztán ha sürgős, a tojást is gyorsan elintézik.


 A szomorúfűz friss ágai fényesen ragyognak a napsütésben, mintha holnap már hajtani szeretnének.



A som rügyei februárban képesek kinyílni, de januárban még sosem láttam ilyen hatalmasnak őket.


 A vén diófára hálás pillantást vetettem, minden sebével, száraz ágával együtt képes volt az elmúlt évben is rekord termésre.

 Ígéretes a levendulabokor, erős és formás lett, a betakarítás jót tett neki, lassan ismerjük egymást.

 Minden ragyogás ellenére a tüzelőről nem szabad megfeledkezni, még lesz hóesés, csak idő kérdése, mikor.

2013. december 23., hétfő

Karácsony

Szilágyi Domokos 

Karácsony 

A puha hóban, csillagokban, 

Az ünnepi foszlós kalácson, 
Láthatatlanul ott a jel, 
Hogy itt van újra a KARÁCSONY. 

Mint szomjazónak a pohár víz, 
Úgy kell mindig e kis melegség, 
Hisz arra született az ember, 
Hogy szeressen és szeressék. 

S hogy ne a hóban, csillagokban, 
Ne ünnepi foszlós kalácson, 
Ne díszített fákon, hanem 
A szívekben legyen KARÁCSONY.