Egy kérdést olvastam az elmúlt napokban. Miért csak akkor, amikor elmúlt a pillanat, vissza nem fordítható már semmi, akkor látjuk valódi ragyogó szépségét? A Rajna parton sétálva készült a kép, aminek hatása alól nem szabadulok. Minden szép rendben, mintha egy gyermek rajzolta volna: a kék szalag a folyó, mellette kavicsos száraz meder és a még sárgás fű, a gyalogút pedig hív a hegy felé, aminek tetején még a hó fehérlik. Érzem a levegő hűvösségét, a csendet, a lépések ritmusát benne, a gondolatmentes szabadságot, mikor csak a lét öröme kísér. Nincs fájdalom, nincs hiány, nincs semmi kívánság. Mikor jártam azóta ilyen könnyedén és ilyen mindenről megfeledkezve? Valóban soha többé?
Györgyikém!! Az egész fotó,olyan csodálatos. Benne van minden ami nekünk itt hiányzik, a csend, a tiszta levegő, a nyugalom, a csobogás, a színek a szemnek. Ne mond hogy soha többé!!!! Eé kell menned. Ln továbbra is örömködök, mindig találok valami újat.Soha nem unom meg, ezért nagyon hálás vagyok! A vonat megint csodálatos. Tu.képen nekem mind csodálatos. Köszönöm Neked!!:))
VálaszTörlésMarikám, miattad kellett ma újra elővenni és visszaemlékezni.Örülök neki, hogy így tudsz benne gyönyörködni! mert velem érzel:)
VálaszTörlésigen, tisztaság, béke, rend...
VálaszTörlésm.k. nagy erőforrás, amiért hálás vagyok.
VálaszTörlés