2016. november 30., szerda

Gondolkozni kéne

Vitatkoztam, de még soká fog tartani, mire megtalálom a valóban nyomós okokat arra, hogy mit jelent számomra a civil kurázsi.
Egyedül az, hogy magamat, mint pisztráng természetű embert értelmeztem, aki csak árral szemben úszva érzi jól magát, nem jelentheti azt, hogy másnak is követhető a példám.
Nem véletlen, hogy az általánosításokat azonnal gyanúsnak érzem, pedig hányszor kényszerülünk az idő hiánya vagy fáradtság miatt erre az egyszerűsítésre, végig gondolás helyett.
Tehát attól félni, hogy kilógok a sorból, akkor is, ha gyűlölöm, amit teszek?
Meg kell érteni azt az embert, aki goromba velem? 
Talán a kérdésekből is világos, hogy én mindig kilógtam a sorból és az emberi méltóságot gorombasággal sosem tartottam összeegyeztethetőnek. Tehát nem tűrtem el senkitől, akármilyen szép mesét is talált ki védelmezője utána. 
Most példákat kéne ide illeszteni, hogy minden érthető legyen, de nem tehetem.
Mégis legyen itt két példa, ami ezeket a sorokat kihozta belőlem.
A szalagavató bálok, amikre töménytelen pénzt adnak a szülők és én teljesen értetlenül állok a jelenség előtt, amit tulajdonképpen senki sem akar, de MUSZÁLY!!!
A másik egy nagymama megértése a "szegény,szerencsétlen" unokája iránt, aki lehordja őt, ha az ebéd nem várja melegen egy pillanaton belül, mert neki máris mennie kell.



2016. november 26., szombat

Csak a fákról gondolkoztam?

A halott fa utolsó almája
Valaha a kert királynője volt, teli virágokkal, akár egy menyasszonyi csokor. A szarvasbogarak megölték.

A szomorúfűz siratja, mert hatalmas szíve van és tudja, hogy a sok száraz ág az ő küzdelmes életének is a végét jelzi.


Az öreg cseresznyefa görbe háttal is fiatal maradt,

akár a vén diófa, hisz száraz ágai ellenére sem mond le gyümölcseiről.

A nyírfa a kert végén magát mindnél különbnek tartja, az égbe nő és azt hiszi ez mindig így lesz.

2016. november 22., kedd

Addio ragyogó hegyek, a szülőhaza vár

A műtőben olyan remekül dolgozott a hat orvos három órán át, hogy a legszebb kilátással rendelkező  kórházi ágyban két éjjelt töltöttem csak, aztán haza engedtek fájdalomcsillapítókkal és jó tanácsokkal, ahol az ablakból ilyen szép hegycsúcsok néztek be a szobámba.
Reggel találkozott a késő ősz a téllel, ahogy rásütött a nap az erdős dombokra, háttérben a behavazott fenyőkkel.



A közeli várrom, alatta a szőlőhegyekkel, hátul a síelők hófödte lesiklópályái szintén tetszetős témának tűntek az ablakból.



Aztán eltelt 10 nap és elég erősnek éreztem magam, hogy megtegyem a hosszú autóutat a szülőhazába. Egy éjszaka a Mondsee kellemes szállodájában, aztán reggeli után indulás az utolsó 500 km-t megtenni.
Míg a fűtetlen ház elviselhetően felmelegszik, megírtam ezt a pár sort, hogy holnap újra itt legyen az élet a jól megszokott nyugalmas keretei közt örömteli.
Lehet elképzelni és tervezni a februári utat, amikor a kontroll esedékes.