2016. augusztus 22., hétfő

Fecskék repülése

Itt vannak újra. Tudtam, hogy lassan számíthatok rájuk, de ők honnan tudják, hogy itt az idő, menni kell?
Reggelizés közben figyeltem, ahogy gyűltek a diófa elszáradt ágaira, egyre többen, majd körözni kezdtek, megmutatva a legtökéletesebb egységét sebességnek és pontosságnak, minden erőlködés nélkül, ahogy csak ők tudják. Ezután már csak a fiatalabbja ült vissza a magasban a csak általuk terhelhető vékony száraz ágakra, a többi folytatta a reggeli útját.
Remélem, mielőtt a hosszú repülésükre indulnak búcsúzni eljön egy nagy csapat a kert fölé, mint két éve tették. Ilyen boldogságot csak Hévízen érzek, ha a fülem mellett hirtelen észre veszem, hogy elsuhant egy fecske, aztán a vizet érinti csőrével és már újra a magasba tör. Vele repülök, szabadon, súlytalan lelkemmel a hatalmas kék égbolt és tó között tökéletes összhangban a természettel.