2015. szeptember 12., szombat

Ajándék

Mára kiderült az ég és ez jellemezte a hangulatomat is: derűs, pedig semmi sem változott a nyomasztó gondokon.
Tudom, hogy vannak dolgok, amiket a legnagyobb akarással és igyekezettel sem tudok befolyásolni. Legjobb barátnőm, akivel naponta kapcsolatban vagyok tudja, hogy a legerősebb méreggel sem tudják meggyógyítani, néha úgy érzem szívesen mennék el én is, az események letaposnak, reménytelennek érzem a jövőt. Amadeus, hűséges társam csontra soványodott, szeméből váladék jelzi, hogy nagyon beteg. Ma délelőtt kiment a kedvenc helyére az ecetfa alá félárnyékba. Utána mentem, lefeküdtem mellé a fűbe és hirtelen megláttam milyen gyönyörű a világ. Cicám békés nyugalommal vette, hogy a buksiját simogattam és könnyes szemmel megköszöntem neki az elmúlt időket.   A fecskék nagy csapata ott tartott a fejünk fölött repülési bemutatót a tőlük ismert bravúros technikával.A pázsit fölött egy kis pillangó táncolt,élete pihe könnyű elmúlás, de milyen vidámító kép. Mindezt a legkékebb égbolttal a háttérben, amit el sem mertem képzelni az elmúlt hideg, borús napokban. 
Néha elég kimenni és semmit sem akarva csak úgy létezni.