2015. január 30., péntek

Il tempo se ne va.....




Ma szülővárosomba látogattam. Ahogy a régi utcákon áthaladtam ezer emlék jött elő, merült újra alá, kérelem nélkül.
Ők kérdeztek engem: mit válaszolsz erre most? Hogy éled át ma a régi kudarcokat, fájdalmakat, hiteket, reményeket?
Mi lett volna, ha akkor állást, lakást, társat kapsz, mikor az életed elkezdődött? Mindent adtál volna érte, de semmi eshetőséged nem volt rá: "meg se próbáljon pesti állást megpályázni!"adta ki a "jó tanácsot" a tanulmányi osztály vezetője, és én tudtam, hogy komolyan gondolja.
A társkeresés éppúgy sikertelennek látszott, én voltam a hibás, a másik, vagy a körülmények? Kialakult bennem az a képzet, hogy csak boldogtalan szerelem létezik, nincs megváltó nagy, igazi érzés, csak illúziók.
Amikor eljött az ideje, férjhez mentem idegenbe, elhagytam a várost, otthagytam a sok csalódást , kudarcot, hogy családom, otthonom legyen. Két kofferbe belefért, ami sajátom volt. Távozásomat sokan árulásnak bélyegezték, éreztették is velem, de kibírtam.
Most kérdezem, mi lett volna, ha maradok? Ha a város életet, családot, munkát adott volna annak idején? Micsoda szerencsém volt, hogy szerencsétlen flótás voltam!
Értelmes, hatalmas harc volt a 40 évem távol a szülővárostól, de mindazt megadta, ami kellett, gyönyörű családot, szép otthont, képességeimnek megfelelő, megbecsült munkát.
Ma kibékülök kudarcos életem kezdetével, mert lehetőséget adott valami másra, ami kinyitott egy másik világot.
Hogy újrakezdtem szép hazámban?