2015. január 30., péntek

Életre szóló barátság, Erna

A háború épp véget ért, a romok, a menekültek, az éhezés mindennapjainkat meghatározó valóság volt. Három és fél éves voltam, mikor egy asszony  9 éves lányával belépett az életembe. Megtörtént a csoda, magyar nyelvet oktató lettem, hogy nagy barátnőm, aki csak németül tudott, iskolába mehessen. Szorgalmas volt, mindketten nagyon élveztük a különös szerepet, amit az élet kiosztott nekünk. Mivel a torokhangokat kerültem hatalmas manduláim miatt, elferdítettem néhány szót, vagyis nem voltam mindig jó példa, de ezen aztán nevettünk. Egy nap az iskolában Arany Családi kör című versét tanulták, amit otthon kívülről kellett megtanulnia E.-nak. Felolvasta mondatonként, együtt ismételtük, hamarosan mindketten mondtuk a csodaszép sorokat. Bennem a képek életre keltek, láttam a tehenet az udvaron, a macskát, ahogy egerészni indul, a vándort, aki mesél, sőt az éji bogarat is hallottam, ahogy koppan.
Aztán nekik tovább kellett menni, keresztül Európán, Canadába, később Californiába. Az évek teltek, de a kapcsolat megmaradt. Mikor férjhez ment a ruháit elküldte egy nagy dobozban. Épp érettségiztem, ruháim nem voltak, hisz a gimit az egyenköpenyben sikerült kijárnom. Tökéletesen rám illett mind! Büszkén vettem fel a karcsú derékra szabott bőszoknyás ruhákat.
A párhuzamos életünk ment tovább, Meglátogatott Svájcban 2x, aztán másfél éve itt is. Februárban a 78.-ik születésnapjára gratuláltam. Vannak életre szóló barátságok. Nem véletlenül volt Arany János  a védőangyalunk.