2015. január 30., péntek

Christine


Mikor kezdtem el számítógéppel levelet írni? Pontosan 12 éve történt, hogy Kubában élő barátnőmtől megtudtam,  fia berendezte neki ott az e-postát, mire én felderültem: ha így van, akkor az nekem is sikerülni fog! T.i. elegem volt az éjszakai telefoncsengésekből, amikor ő a faxot útnak eresztette, én meg legjobb álmomból felriadva nem értékeltem olyan méltóan nagyszerű leveleinek érkezését, mintha az nappal jött volna.
Christinét a nyolcvanas években ismertem meg, ő volt Kelet Svájcban az Amnesty International alapítója, a sargansi középiskola francia-spanyol nyelvtanára. Vékony nő volt, hosszú szőke hajjal, bűbájos mosollyal, ami markáns arcélét széppé tette. Sokat beszélgettünk, mindig talált időt rám, akkor is, ha lehetetlen kérésekkel, mint Vörösmarty: Gondolatok egy könyvtárban fordításával gyötörtem, ő mindig kész volt segíteni.
Úgy érzem első házassága kudarcát sosem tudta elfelejteni, pedig nagyon szerette volna. Második férje Ruben 10 évvel volt fiatalabb, Pinochet börtöneiben gyötörték, majd Svájcba került, Christine fordította le emlékiratait. Ez a házasság talán 2-3 évig tartott.
Kubai baratnője hívta pihenésre, ott szerette meg a szigetországot, később harmadik férjét. De eleinte szó sem volt házasságról. Az okot próbáltam utólag kitalálni,nem ő mondta így el.
Hallottam, kórházban van, egy melanomot távolítottak el a lábán. Vidáman fogadott és mutatta az ő "álmainak villáját". A betegséget nem is akarta tudomásul venni, azt mondta chemoterapia nem lesz, ő kivándorol Sergiohoz. Kiterjedt baráti köre nagy szomorúsággal vette tudomásul elhatározását. Mivel normális levélírásról Kubába szó sem lehetett, maradt a fax, amivel általában minden barátja rendelkezett. Megírta ezekben, hogy Havannában az egyetemen tanít, elmesélte, hogy mi az, ami gyönyörű ott, és mi az, amit el sem tudunk képzelni, főleg a beszerzések körül... Egyszer csodavillájában az ablak keretestűl majdnem a fejére dőlt. Teljes képtelenség volt oda újat berakatni, hát "szereztek" neki, dollárért minden ment. Párjának egy kávéház berendezésére adott lehetőséget, ahol egész családja közreműködhetett, ezt is elintézte egy mosollyal: legalább csinálnak valamit, amiért belőlem élnek...
Évente hazajárt Svájcba,  sokat mesélt könyvéről. amit az afrikai vallási kultuszról írt. Ezt három nyelven adták ki. Arról a nagy tiszteletről is beszélt, amit kapott, ha meglátták rajta a nyakláncot, amit hordott a közeledő halál ellenében, hogy feloldja a gonosz varázslatot. Utolsó hazarepülése végén mentőautó vitte a kórházba, ott búcsúztak el tőle barátai.


Megjelent egy könyv a legjelentősebb svájci nőkről, Christine Wunderli köztük van.