2014. február 23., vasárnap

Mi idegenek tartsunk össze

A címnek semmi köze a mai aktualitásokhoz, politikához és egyéb fennkölt jelszavakhoz, csak valamikori megdöbbenéseimet és egyik legjobb barátnőmet a kelet-svájci évekből szeretném feleleveníteni.
Trudinak hívták és vagy 35 évvel volt nálam idősebb. Ragyogó mosolyára emlékszem, csendes szavaira, őszinte szeretetére és egy vigasznak szánt megjegyzésére, mikor arról beszéltem neki, hogy idegen vagyok én itt. Azt válaszolta erre: "én is!" Gyermekkorát pár kilométerrel nyugatnak a Walensee melletti csöpp kis faluban töltötte, ahova elvittem őt látogatásra is.
Édesanyja szintén idegen volt, Graubünden kantonból került oda, vendéglőben volt felszolgáló.Alkoholbeteg volt, korán meghalt. Trudi férjhez ment egy szegény hegyi paraszthoz, hat gyermeke született.Mikor a hatodik megszületett, öngyilkos akart lenni, hogy inkább a halál, de ő még egy terhességet és szülést nem akar. Férje ezt csendben meghallgatta, és mivel szerette, nem közeledett hozzá többet.
A háborúban a férfiak mind aktív szolgálatba vonultak, az asszonyoknak kellett minden férfimunkát elvégezni, tehát az állatokat a nyári időszakra felhajtani a hegyi legelőre nyakában a legkisebb gyerekkel, a többit maga mellett hajtva,  buzdítva: "no gyertek már!"
Ismeretségünk úgy kezdődött, hogy egy szomszédasszonyt megkérdeztem, jönne e velem a fürdőbe? Azt felelte, hogy ő ugyan nem, de van itt egy asszony, aki biztos örülne neki. Így ismertem meg Trudit, attól kezdve minden héten elvittem őt magammal Bad Ragazba, de ha látogatni akart, vagy bevásárolni, akkor is szólt, szívesen vittem őt mindenfelé, közben mesélt, mesélt. Néha megijedt és azt mondta: ezt a gyerekeimnek sem mondtam el soha, csak neked "Sorsett", (ez lett a nevemből..)
Ha nálam járt és a kertemben a forrásból táplálkozó kis pataknál álltunk, körülnézett és azt mondta:" ez maga a paradicsom! Soha ne menj innen sehova!"
Aztán egyre gyengébb lett, de még utolsó hónapjaiban is kötött nekem ruhaakasztóra tarka mintás bevonatot és írt minden ünnepre, boldogan fogadott, ha látogattam. Emlékeztünk a kemence melletti beszélgetésekre, a sok közös élményre.
97 évesen halt meg, aztán én is egyedül maradtam a "paradicsomban", a fényképek megmaradtak és egy mély érzésű barátnő mosolya, kedves szavai:"mi idegenek tartsunk össze!"