Ma egy kínai bölcs és egy jó barátom szavait ismételgetem magamban.
Konfuciustól azért, mert a tapasztalat fölényéről , amire olyan sok idős ember büszke, kissé más a véleménye.
Tehát:
Az okos cselekvésnek három módja van.
Az utánagondolás, ez a legnemesebb,
az utánzás, ez a legkönnyebb,
és a tapasztalat, ez a legkeservesebb.
Jó barátom szavait egy régi levelemben találtam meg.
Gondolom a hazáról, ahol otthon vagyunk sokszor szó esett köztünk. Azt mondta:
Azok szívében, akik szeretnek, vagyunk otthon, ott a hazánk.
Ebben megnyugszom, minden más meghatározás ehhez képest csak mellébeszélés.
2011. március 29., kedd
2011. március 26., szombat
2011. március 24., csütörtök
A kék madárról
Amikor a mesék még megvalósultak, élt valahol egy boldog emberpár, akiknek csak egy kívánságuk volt, hogy gyermekük legyen. Sokáig vártak rá, de egy nap gyönyörű kislányuk született Felicitas, akit aztán körülvettek hatalmas szeretettel..Házukban, kertjükben minden erről szólt: a játékok, a virágok, a fák. A lányka szeme fényük volt, kényeztették, babusgatták kedvükre. Nem engedték soha a kerítésen kívülre, annyira féltették.
A kerti házban egy asszony lakott, akihez hetente ellátogatott, mikor a kenyeret sütötte. Az első falatot mindig neki adta a néni, közben jól elbeszélgettek. Így éltek gondtalanul, boldogan .....
....míg egyszer egy csodaszép kék madár nem repült a kertbe egy közeli ágra, ott illegett-billegett és kíváncsian nézte a szép lánykát, aki meglepődve kérdezte tőle: honnan jössz te szép madár? Még sosem láttalak. A madár elmondta, hogy messziről jött és azt is, hogy mi mindent látott a nagy világban. Tágra nyílt szemmel, csodálkozva hallgatta őt Felicitas, és megszületett benne a kívánság, hogy megismerje azt a sok szépet, amiről a madár mesélt. Elmondta a kerti házban öreg barátnőjének, mit tervez, aki előbb lebeszélte volna, de mikor látta, hogy az nem megy, kenyeret sütött és azt útravalónak adta át egy kendőben könnyes szemmel.
Másnap korán reggel halkan nyitotta a kaput,. a madár már várta és vidáman köszöntötte. A közeli faluban épp vásár volt. Mennyi ember, nyüzsgés, zaj, zenebona, azt se tudta hova nézzen, nagyon boldog volt a lány. Igyekeztek kedvében járni a szép idegennek, meghívták a legszebb házakba vendégnek. Az idő telt múlt, a kenyér elfogyott rég, amit öreg barátnőjétől kapott, a kék madár elrepült, az ünnepek elmúltak. Munkát és szállást egy kieső tanyán kapott, ahol reggeltől estig végezte a ház körüli munkákat. Egyik nap munka közben becsukta a szemét és hirtelen valami csodálatos illatot érzett. Elmosolyodott. A kenyér illata volt, valahonnan messziről rátalált.Nem tehetett mást, elindult, az elveszett otthon hívta. Messziről látta a dombot, a házat, a kert fáit. A bejárat előtt sokan álltak, beszélgettek, hallgatta őket: "szegény öregek, a szívük megszakadt a bánatban, mikor a lány elment". Bement a kapun, a gazzal benőtt kertben utat keresett a kerti ház felé, ahol a konyhában már minden elő volt készítve a kenyérsütéshez. Aztán kinyílt az ajtó és öreg barátnője kitárt karral ölelte át. Azt suttogta: "tudtam, hogy hazajössz". Meghívták a kapu előtt ácsorgókat egy falatra, mind örültek, hogy életre kelt a régi fészek és ezután mindig szívesen látott vendégek voltak a kenyérsütés napján.
A kerti házban egy asszony lakott, akihez hetente ellátogatott, mikor a kenyeret sütötte. Az első falatot mindig neki adta a néni, közben jól elbeszélgettek. Így éltek gondtalanul, boldogan .....
....míg egyszer egy csodaszép kék madár nem repült a kertbe egy közeli ágra, ott illegett-billegett és kíváncsian nézte a szép lánykát, aki meglepődve kérdezte tőle: honnan jössz te szép madár? Még sosem láttalak. A madár elmondta, hogy messziről jött és azt is, hogy mi mindent látott a nagy világban. Tágra nyílt szemmel, csodálkozva hallgatta őt Felicitas, és megszületett benne a kívánság, hogy megismerje azt a sok szépet, amiről a madár mesélt. Elmondta a kerti házban öreg barátnőjének, mit tervez, aki előbb lebeszélte volna, de mikor látta, hogy az nem megy, kenyeret sütött és azt útravalónak adta át egy kendőben könnyes szemmel.
Másnap korán reggel halkan nyitotta a kaput,. a madár már várta és vidáman köszöntötte. A közeli faluban épp vásár volt. Mennyi ember, nyüzsgés, zaj, zenebona, azt se tudta hova nézzen, nagyon boldog volt a lány. Igyekeztek kedvében járni a szép idegennek, meghívták a legszebb házakba vendégnek. Az idő telt múlt, a kenyér elfogyott rég, amit öreg barátnőjétől kapott, a kék madár elrepült, az ünnepek elmúltak. Munkát és szállást egy kieső tanyán kapott, ahol reggeltől estig végezte a ház körüli munkákat. Egyik nap munka közben becsukta a szemét és hirtelen valami csodálatos illatot érzett. Elmosolyodott. A kenyér illata volt, valahonnan messziről rátalált.Nem tehetett mást, elindult, az elveszett otthon hívta. Messziről látta a dombot, a házat, a kert fáit. A bejárat előtt sokan álltak, beszélgettek, hallgatta őket: "szegény öregek, a szívük megszakadt a bánatban, mikor a lány elment". Bement a kapun, a gazzal benőtt kertben utat keresett a kerti ház felé, ahol a konyhában már minden elő volt készítve a kenyérsütéshez. Aztán kinyílt az ajtó és öreg barátnője kitárt karral ölelte át. Azt suttogta: "tudtam, hogy hazajössz". Meghívták a kapu előtt ácsorgókat egy falatra, mind örültek, hogy életre kelt a régi fészek és ezután mindig szívesen látott vendégek voltak a kenyérsütés napján.
2011. március 22., kedd
2011. március 21., hétfő
Atoll votive blue
Az esküvői ajándékok közt volt egy kék kehely. Nagy volt és nehéz, svéd gyártmány. Nem ismertem, aki küldte, de annyira tetszett, hogy gyakran kézbe vettem és a boldogság kívánsággal azonosítottam. Évekkel később egy költözés alkalmával összetört.
Nagyon hiányzott, mintha ezzel valami más is örökre összetört volna bennem.
Teltek az évek és baráti meghívásra Stockholmba mentem egy hétvégére. Az Óvárosban vendéglátómmal betértem egy szép üzletbe, ahol dísztárgyak voltak. Szemembe ötlött azonnal egy kék tál. Kezembe vettem. Súlyos és csodálatos. Hazavittem. Megszelídült a régi bánat, a kehely helyett itt az atoll votive blue .
2011. március 18., péntek
A fejléc kiválasztása
Mikor ez a kép került be, még nem tudtam, hogy kell a nagyságot beállítani, de mire a vasúti híd Bad Ragaznál sorra került, arra is rájöttem...(míg meg nem unom, az lesz fenn)
Egy régebbi blogból áthozni nem sikerült, nem ismerte fel a rendszer, de mennyivel jobb, ha a saját képekből lehet válogatni.
2011. március 15., kedd
2011. március 8., kedd
2011. március 4., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)