2011. december 2., péntek

Mikszáth derűje

A MAGYAROK ISTENÉRŐL

(Szíves üdvözlet a drezdai sógoroknak)

1885

Az még csak semmi, hogy a magyarok az erdélyi szászokat szeretnék megmagyarosítani, meg a horvátokat, meg az oláhokat; fölmennek azok a magyarosításukkal még az égbe is és az istent teszik magyarrá.
Aminthogy joguk is van, mert külön istenük volt azelőtt, hát még elég szép, hogy megengedik a többi népeknek, hadd imádkozhassanak azok is hozzá.
Hanem azért azt tartják, hogy mégiscsak nekik kedvez, a magyarok istene ő még most is kizárólagosan, mert különben ki tartotta volna meg őket ezer esztendeig.
Nem is tartják őt itt szigorú égi bírónak, hanem bölcs, nyájas és kedélyes atyának, akinek még anekdotákat is adnak kölcsön.
Igen, igen, egy egész anekdota-kör van az istenről. S ezek mind hazafias adomák, amelyekből kitűnik, hogy mégis ő szent felsége a legnagyobb magyar, s ha valami bajuk van a magyaroknak, óvó palástjával befödi őket, és nyújt feléjök védő kart.
Az egyik adoma arról szól, hogy az isten hálókabátban ül a trónon, amikor roppant éljenzés keletkezik a menny kapuja előtt. Mellette ül Krisztus urunk és Szűz Mária.
- Miféle zaj az? - kérdi az úr Szt. Pétertől kíváncsian.
- Széchenyi Istvánnak nyitom a kaput - mondja Szt. Péter.
- Széchenyi jön? - kiált fel az úr meglepetve, és odakiált két angyalnak: »Nosza hamar hozzátok elő az atillámat.«
Széchenyi eközben benyit, s az isten nagyon nyájasan fogadja, valamint gyöngéden figyelmezteti Jézus Krisztust is:
- Gyere közelebb, édes fiam, adj kezet Pista bátyádnak.
*
Még előbb történt, mikor József nádor halt meg, hogy amint jelentkezik a menny kapujánál, kérdezik tőle odafent:
- Ki vagy?
- József, Magyarország nádora.
- Mi jót tettél a magyarokkal?
A nádor szelleme gondolkozott egy darabig, de bizony nem jutott eszébe semmi.
- Nem emlékszem semmire - mondá.
- No, hát akkor eredj vissza!
Másnap újra jelentkezik a kapunál.
- Ki vagy?
- József, Magyarország nádora.
- Mi jót tettél a magyarokkal?
- Felgyújtottam ma a német színházat, úgyhogy most már a németek is kénytelenek lesznek a magyar színházba járni.
- Helyes! Bejöhetsz.
(Ez az adoma akkoriban igen időszerű lehetett, mert a József nádor halálát követő napon gyúlt ki a német színház, s a tűz oka természetesen homályban maradt.)
*
És még ennél is régibb keletű az I. Napóleon halála idején komponált adoma, mely az osztrák császárság szokásos címét gúnyolta.
Ez is úgy folyik, hogy fölment Napóleon az égbe.
- Ki vagy?
- Én a volt francia császár vagyok.
- Hogy lettél császárrá? - kérdi a mindenható.
- A nép választott azzá.
- Elég. Beveszlek ide.
Megint kopogtatnak néhány óra múlva (mert az évek csak órák odafönt).
- Ki az?
- Én a szardíniai király vagyok.
- Hogy lettél királlyá?
- Atyámtól örököltem.
- Elég. Gyere be.
Nem sok vártatva ismét zörgés hallik a kapun. Nyugtalankodva és bosszúsan kérdi az úr:
- Ki az már megint?
- Az osztrák császár.
- Miféle címen?
- »Isten kegyelméből« - felelte a lélek.
- Az én kegyelmemből? Nem emlékszem.
*
Ilyen kedélyes a magyarok istene, és ilyen erősen magyar. Kár vele ingerkedni a drezdaiaknak. Mert ezt az egy helytelenségüket száz esztendeig sem bírják leimádkozni - németül.