2011. december 17., szombat

Egy régi karácsony története

A kis hegyi falu Sedrun, elmerült a puha, friss hóban azon a karácsonyon is. 1200 méteren ez nem szokatlan. A csendet nem zavarta meg semmi. A völgyet a hegyi vasút  két részre osztotta, a mi lakásunk a sínek fölötti oldalon volt. Az erkélyről a Rätisch Bahn  többször napjában megnyugtatott afelől, hogy a világgal összeköttetésben vagyunk, a gyerekek szívesen integettek a vonatoknak.
A sütés-főzés lezajlott, már csak a fát akartuk együtt díszíteni, de még nagy várakozásban voltunk. Papi jön az esti vonattal, akkor kezdődhet majd az ünneplés. A kis ablakon kihajolva lestük a piros vonat érkezését. Négyen szálltak ki az utolsó kocsiból, hatalmas kurjongással üdvözölték fiai: halló, végre megjöttél! Apjuk visszaintve  kiáltja: vendégeket hoztam!
Ettől kicsit megijedtem, hisz családi vacsorára készülődtünk. Három fiatal amerikai állt a küszöbön, akik igyekeztek meggyőzni arról, hogy megelégednek a legegyszerűbb vendéglátással is, csak fedél legyen a fejük felett. Lekésték azt a vonatot, ami visszavitte volna őket szállásukra, ezért elfogadták a meghívást egy idegen utastól, aki épp meghallotta a kalauztól mi történt.
Kis átrendezéssel az asztalnál,  megettük a másnapi ebédet is, a két fiú a szőnyegen aludt, a hölgy pedig a heverőn. De előtte még együtt ünnepeltünk a fa díszítés után, sőt a vonatsíneket is segítettek a gyerekeknek összerakni, mintha régi ismerősök lettek volna.  
Másnap szánkózni mentünk együtt és kaptunk a szomszédtól egy fél sajttömböt (úgy 2-3kg lehetett) ebédre, hogy raklettet készítsünk, miután meghallotta különös karácsonyunk történetét. A legszebb élménynek nevezték a fiatalok hazatérésük után egy nekünk írt képeslapon a nálunk töltött napot.
 http://youtu.be/sEEEYfEQ0fc