2011. augusztus 30., kedd

Csak gondolatban



Egy kérdést olvastam az elmúlt napokban. Miért csak akkor, amikor elmúlt a pillanat, vissza nem fordítható már semmi, akkor látjuk valódi ragyogó szépségét? A Rajna parton sétálva készült a kép, aminek hatása alól nem szabadulok. Minden szép rendben, mintha egy gyermek rajzolta volna: a kék szalag a folyó, mellette  kavicsos száraz meder és a még sárgás fű, a gyalogút pedig hív a hegy felé, aminek tetején még a hó fehérlik. Érzem a levegő hűvösségét, a csendet, a lépések ritmusát benne, a gondolatmentes szabadságot, mikor csak a lét öröme kísér. Nincs fájdalom, nincs hiány, nincs semmi kívánság. Mikor jártam azóta ilyen könnyedén és ilyen mindenről megfeledkezve? Valóban soha többé?