2011. június 20., hétfő

Beszámoló 7.rész




Közbeszólt a vén cseresznyefa, ágain roskadásig tele sötétvörös, édes gyümölcseivel: engem miért nem látogattok? Nem vagyok elég szép? Vagy valami bajotok van a minőséggel? Zavartan dadogtam: csodálatos vagy és úgy sajnálom, hogy  csak nézhetlek. De látod, itt vannak a vendégek. Majd a seregélyek megeszik idén is a sok finomságot...
De még ki sem gondoltam mindezt, már ott állt Hannes, aki munkaruhába vágta magát és a létrát nekitámasztotta egy erősebb ágnak.” Jaj ne, még leesel! „ mondtam, de ő tántoríthatatlan volt elhatározásában, attól kezdve reszkettem, de úgy, hogy ne lássa.
Hedi meg egy magozó szerkentyűvel feldolgozta a rengeteg „nyersanyagot”, az én dolgom a mosás és hűtőbe való adagolás, szállítás volt. Még soha ennyi cseresznyét nem tettem el télre (a főzés csak azután történt, hogy elmentek és túl voltam a sürgős házimunkákkal.
Azért rendületlenül ment tovább az „ismerd meg hazádat” túra vendégekkel.Már szombaton az ebédet a halastavaknál élvezhettük, onnan Ozorára Pipo várát meglátogatni. Nekem lassan már inkább fizetést adnak , hisz a vezetési szöveget már kívülről tudom és közvetítem svájciul, amiért olyan kedvesen hálásak. A jegeskávé a régi falak közt kitűnő volt, estére már otthon pihenhettünk, az út olyan 40 perc kényelmesen.
Másnap késő délelőtt Tihanyba mentünk a komppal,




 megnéztünk mindent, amit lehetett. Nekem  ez az idegenforgalomtól elcsúfított gyönyörű félsziget régen jobban tetszett, mikor még visszhang volt és Illyés Gyula ott a magasban szemlélte a hajókat, közben megírta a Charon ladikján-t, ami mostanra nálam is aktuális olvasmánnyá vált..
Tovább utaztunk a Káli medencébe, ahol Salföldet akartam megmutatni.

A Salföld szép szürke marháiból
Ezt az aranyos csacsit sokáig fotóztam, ha már nem simogathattam meg...