2011. február 15., kedd

Myriam szemei

Talán egy hete ez a lányka a képernyővédőm. Ő a legkisebb unkám, akinek a szeme sem áll jól. Ezeket a szemeket látom meg, ha bekapcsolom a gépet, nincs menekvés, beszélnek hozzám folyvást. Ez a fotó az ő akaratából született azon a szombat délutánon, amikor két bátyuskája focimeccsen igyekezett babérokat szerezni. Semmi sem hiányzott a "nagyok" furcsa szertartásaiból: fejek összedugása, a tenyerek csapkodása a két csapat között, az edző erőteljes buzdítása, a rokonok drukkolása. Ennyi színház megtette hatását Myriamra, valamit a dicsőségből ő is nagyon megkívánt futkosás, ütések, lihegés nélkül, de abból a méltóságból, ami egy harcosnak kijár. Többször odajött hozzám a kívánsággal, hogy a "féltérdes focis" fotót róla készítsem már el. Ellenálltam, mert ugyebár egy nagyinak is vannak elvei, mit kell és lehet fotózni, csak semmi beállított butaság.... Myriam nem tágított, míg meg nem untam és gyorsan lencsevégre kaptam. Csak most fedeztem fel, hogy ez a lány pontosan a szemembe néz, ahogyan csak ő tud. Olyan ismerős a tekintete, mintha már láttam volna, örökké ismertem volna. Ezek a mandulavágású barna szemek akkora erőt és vidámságot sugároznak, hogy ha nézem, jókedvű leszek magam is.