2010. október 2., szombat

Mazsolák

Meg kellett állni és visszanézni, a pillanat békességet, bizalmat sugárzott. Szükségem volt rá, mert a jövő még párában, a múlt eltűnőben volt, a pillanat óriássá nőtt, fiatallá tett és erőssé. A felvétel Kanton Appenzell keleti határán, a Rajna völgy fölött készült több, mint 4 éve, .


Azóta is, hogy egyszer Zalaszentgróton jártam, keresek hozzá hasonló remek uszodát, de hiába. Bárhova megyek, utána a sóhaj: ez sem az igazi, Zalaszentgróton sokkal jobb volt! Minden erőfeszítés nélkül, a vízzel teljes harmóniában létezni, amitől jókedvre derül a legkomorabb is. Csak ne lenne olyan messze!!!!

Tűzvarázs ennek a képnek a címe. Szintén abból az időből, amikor olyan egyszerűnek látszott minden: "valami nagy nagy tüzet kéne rakni" felkiáltással. Nem volt probléma az, hogy minden komfort hiányzott, az átalakítások csak épp kezdeti stádiumban voltak, az eleganciával meg semmit sem gondoltam (azóta se sokat). Hogy aztán a hajam színe is őszbe csavarodott? Hát az idő sem volt tétlen velem, de szerencsére én sem nyugodtam ölbe tett kézzel:)

Kanton Graubünden egyik legszebb duzzasztott tava magasan a csúcsok közt. Egy felejthetetlen kirándulás Vals fölött, miután az ottani termálfürdőben a hegyi kanyarokhoz elegendő energiát tankoltam. Az előző képekkel azonos időben készült kép. Találomra kiválasztott négy kép, nem véletlenül az "elhatározások idejéből", amikor úgy éreztem, mindent végig gondoltam, semmit sem hagytam ki. Edit Piaf-al együtt dúdolom: nem bántam meg semmit!