2010. szeptember 25., szombat

A tökpalánta fogadalma

Volt egyszer, hetedhét határon is túl egy tökpalánta. Nagyon vacakul nőtt, ki is akarta dobni az öregasszony, aki ültette. Aztán átvillant egy gondolat az agyán és elmosolyodott, szélesen, ahogy akkor szokott, mikor egyedül volt és felső fogainak hiányát nem rejtegette. A palántához suttogta: téged átviszlek a kúriába, hadd ásson az új szomszéd, tanulja már meg a magyarok istenét! Úgy is lett, becsomagolta, átvitte. Épp jókor. Az eperágyások elkészültek, még kis idő, aztán lesz itt finom eper, talán még idén. A tökpalántát nem lehetett visszautasítani "jaj, nem kellett volna, nagyon kedvesen fáradoztál" stb., aztán földbe került, minden ellenérzéssel együtt. Úgysem lesz ebből semmi, de a komposztba dobni egyenesen egy kis bátorságot követelt volna, ami épp hiányzott. El is hervadt a palánta bánatában, de megfogadta, ha valami csoda történik, akkor ő még a fára is felmászik. Azzal elfeküdt a földön, megadta magát a sorsnak, harmadik napra levélkéi belerohadtak a földbe. Senki sem búsult utána. Egy héttel később a földből finom kis világos levélke bújt ki a háziak legnagyobb csodálkozására. Aztán jött a nagy eső és az érdeklődésből egy ideig nem sok maradt mi van a tökpalántával. Az meg csak egyre nőtt, növögetett, mint aki az egész kertet be akarja borítani hatalmas leveleivel, egyenest a háziak kedvence irányában. Megirigyelte azt a dicséretet, amivel a púpos kis fa gyümölcsébe haraptak? Vagy egyszerűen a fogadalmát akarta csak betartani? Egy nap  szépen felkúszott a fa alsó ágára, ott megpihent és virágzott. A sárga virágból azóta hatalmas tök lett, aki nem hiszi, keresse meg a kép jobb oldalán a nagy levelek mögött:)))
 Lesz olyan édes, mint a körték voltak, ha egy nap megsül és illata betölti a házat?